Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1973-1974/1 (HU ELTEL 11.a.20.)
1973. október 3. kari tanácsülés
1-У а KÖv ukeznek а bans а-' it ve z i me. ,L'iaé sok .tálai Imre d^kán előad ja, hogy héti t jnsaékről van szó, közülük négy biológiai és rAszexx a biológus terület í jl szcésének. Javasolja a Filozófia Tanszék vezetésére egy évre megbízni Horváth József docenst, lagyaródi Sándor ugyanis, aki eddig a tanszék vezetője volt, a debreceni orvostudományi egyetemen oktat a jövőben. Morv*th József lobban végzett a Lomonoszov LgyetemeÄ, a filozófiai tudományok kandidé tusa lett 1967-be • 19^6 óta párttag. 1956 óta oktat I>gyütemünkön, először a bölcsészettudományi Karon, majd 1968 óta a Természettudományi Karon, -iagas színvonalú előadé sokat tart a dialektikus materializmus és a filozófiatörténet tárgyköréből. Több jegyzet elkészítésében működött közre, Tudom^nyos műnké ja melle.t színvonalas térsadalmi és politikai tevékenységet is fejtett ki. A Természet tudómé nyi é.ar pártszervezetének titkára volt, majd vezetőségi tagja és alapszervi pért titkár, 196^-től az egyetemi pártbizottság tagja. Az iötvös -norénd Tudomány egy otem ideológiai bizottságának tagja. A ijiiivelőcésügyi inisztérium Marxizmus-Leniniz- mus Főosztálya javasolja a Természettudományi Kar Filozófiai Tanszékének vezetésével egy évre való megbízását. javasolja Láng Ferenc egyetemi docensnek a Növényélettani Tanszék vezetésével hé om évre való megbízásét. A biológus szakterület fejlesztése tárgyéban kiküldött kari szakbizottság javaslatokat tett a tanszékvezetők személyére, itt szempont volt az, hogy 65 éves koron túl