Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. január 10. kari tanácsülés

Komplex geo-szakos képzés tervezete Javasoljuk a földtudományi szakterületen az eddigi szétszórt, többféle alapképzés helyett az egységes, 2—3 éves alapozó képzés be­vezetését. Az eddigi földtudományi szakok mellé a pedológiát és a környezetbiológiát is be óhajtjuk illeszteni, mert ezek tágabb és ч modernebb értelemben a földtudományokhoz is kapcsolhatók* Az emberiség természetes környezetének nagymértékű és kedvezőtlen megváltozása ugyanis napjainkban világszerte kiváltotta a környezetben lezajló folyamatok tudományos megismerésének szükségét. Csak ezeknek az is­mereteknek a birtokában tudja az ember életterét, azok ökoszisztéma- -rendszerét a társadalom mindenkori életfeltételeinek megfelelően alakitani, A Fold számos országában - szoros kapcsolatban a "Man and Biosphaera" nemzetközi programmal - folyik környezetvédelmi oktatás, környezettanos szakemberek képzése. Úgy gondoljuk, hogy a földtudományi szakterület összefogásával, a biológus szakterület aktiv segítségével, Karunkon be tudunk inditani egy olyan 5 éves időtartamú szakember-képzést, amely a korszerű szükség­letnek mindenben megfelel. Elképzelésünk olyan komplex szemléletű szakemberek képzése, akik alapozásként ismerik a földi élet élettelen és élő tényezőit, a geológia, geomorfológia, geográfia, geofizika, klimatológia, pedológia és biológia alapvető törvényszerűségeit, amelyek megismeréséhez felhasználják a matematika, fizika és kémia szükséges elemeit. Erre az alapozó képzésre /amely 2-3 évig tartana/, speciális képzés épülne, amelynek során megfelelő kötelező és speciális tárgyak hallgatásával hallgatóink geológus, geofizikus, térképész, geográfus, meteorológus, pedológus és környezetbiológus szakemberekké válnának. A képzést kb. 4-0 fővel tervezzük beinditani. Jelenleg 35-4-0 fő különböző geo-szakos diplomás kerül ki Karunkról, ezenkivül 15-20 tanárszakos helyezkedik el szakemberként a fenti szakterületeken. A tervezett 4-0-50 fős beiskolázás igy új létszámkeretet nem igényel, az a jelenlegi geo-szakos keretekből, és a biológtrs-fizikus keretekből kialakítható. A kiképzett szakemberek alkalmazása megoldott /különböző -földtani kutatással foglalkozó- vállalatok, kutatóintézetek, múzeumok, KÖJÁL, VITUKI, Kartográfia Vállalat, Országos Természetvédelmi Hivatal stb./. Az elkövetkező években ez az igény csak fokozódni fog! Budapest, 1973о január 6, Dr. Simon Tibor s.k. dékánhelyettes

Next

/
Oldalképek
Tartalom