Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1972-1973/1 (HU ELTEL 11.a.18.)

1973. január 10. kari tanácsülés

Kátai Imre dékán megjegyzi, hogy maga sem látta, a Dékáni Tanács sem tárgyalta meg, úgyhogy ez bizonyos nyugtalan­sággal tölti el. Inditványozza, hogy a Tanács utalja át a döntést az Elnökség hatáskörébe, egy héten belül össze­hívnák az Elnökséget ebben a tárgykörben. Wolfram Ervin kijelenti, hogy számára is problematikus volt a dolog. December 29-ig kellett a tanszékeknek a szakbizottságokhoz megküldeni az anyagot, a szakbizott­ságnak pedig január 4-én kellett határoznia, s közben volt december J>1t szombat és elseje, vasárnap. Még egy szükebb aktivét sem tudott összehivni, csak maga látta az anyagot, a vegyész szakbizottság sem láthatta. Ameny- nyiben nem sürgős, halasztást kellene kérni. Ádám György rektor úgy véli, jelen vannak a dékán és a pártszervezetek tagjai, ha valamelyik személynél probléma merül fel, meg lehet beszélni. Szigetvári Sándor hangsúlyozza, hogy ebben a tekintetben a pártszervezet és a KISZ mint testület illetékes, nem pedig egyes személyek. Kátai Imre dékán inditványozza, hogy a Tanács utalja ét a döntést az Elnökség hatáskörébe és a Tanács vegye le napirendjéről. A Tanács felhatalmazza Elnökségét, hogy Dörnyeiné Németh Judit, Jánossy Dénes, Kiss István, Szabó István és Tompa Kálmán részére egyetemi tanári, Fekete Gábor, Garzó Tárnásné, Katona Ferenc, Körmendy Károly, Kroó Norbert, Somogyi Sándor és Vasvári Béla részére egyetemi docensi cim adományozására előterjesz­tést tehessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom