Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 11.a.16.)

1971. október 13. kari tanácsülés

14 ад ­2(9 még hozzá kell tenni, hogy a Művelődé rügyi Minisztérium még a többi minisztériumokhoz képest is rosszabb hely­zetben van. Valahol kezdeményezni kellene, hogy az ara­nyokon változtassanak. KCUai Imre dékán a javaslattal egyetért. arx György 5* oldal első mondatával к p о solat, ban meg­jegyzi, hogy a tudománypolitikai irányelvek az egyete­meknek az eddiginél nagyobb súlyt kívánnak adni a kuta­tásban, ezt azonban az anyagi lehetőségek ж bővítése tekintetében nem észleljük. Nem szabad azonban azt várni, ' t hogy a sült galamb a szájukba repül, a szakbizottságok gyűjtsék össze a javaslatokat, tématerveket, hogy a kari vezetés megfejelő konkrétumok, érvak birtokában a kutatásokhoz több anyagi lehetőséget tudjon kivivni. Kábái Imre dékán rámutat arra, hogy iategena Lajos proiesz- szor már javasolta, hogy a szakbizottságok titkárai is legyenek felelősek ennmél a pontnál. Ezen a módon a szakbizottságok is ki tudják fejteni álláspontjukat. Kucsmán *rpád az elűző évi pothitelek felosztásáról információt kér. Kátai Imre dékán megállapítja, hogy az erre vonatkozó tájékoztató kellő információt ad. Ami Kovács János docens felvetését illeti, az építkezések az egyetemen valóban rendkívül vontatottan mennek, több éves megren­delések maradnak el. van a gazd sági főigazgató melletfe egy gazdasági bizottság, amelynek tagja a tudományos és a gazdasági dékánhelyettes, ott kellene megtárgyalni ezeket a felújításokat és építkezéseket, s a dékán­helyettes esetleg adjon erről tájékoztatást a Kar szá­mára. Szemerédy Pál dooens említette a belföldi és külföldi, konferenciákon való részvétel kérdését, ez szerepel az Egyetemi Tanács munkatervében, de a Termé­szettudományi Kar Tanácsa is megtárgyalhatja. Idén elég sok utat támogattunk kereten felül, a bérmegtakarítás nagy részét erre fordítottuk. Ami a hitelek felosztásának elvi kérdéseit illeti, min­den esztendőbenxk felvetődik a megfelelj mutatók ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom