Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/2 (HU ELTEL 11.a.15.)
1971. július 12. kari tanácsülés
éJ>f A számítástechnikai tantárgyat körülhatároló Albizottság tervezete és annak vitája rámutatott mind a középiskolai, mind a felsőfokon megtanítandó anyagra, A bevezetés módját és a kikísérletezés időszakát illetőleg egyetértünk a vitában elhangzottakkal. Ez elsősorban a középiskolaiiés általános iskolai számítástechnikai oktatás bevezetésének nehézségeire figyelmeztetett. Egyetemeinket ás főiskoláinkon azonban minél előbb el kell kezdeni a számítástechnikai oktatást, hogy az átmeneti időt a lehető legrövidebbre zsugorítsuk össze. 2, A számítástechnikát oktató tanárok képzése- 4 Elsősorban a matematika ás fizika oktatás keretén belül kell megvizsgálnunk, hogy a tanárképzésben milyen teendőket kell megvalósítani: Az egyetemi és főiskolai matematika tanárképzésben az oktatást át kell hatnia megfelelő szemléletmódosulásnak:- feltétlenül rá kell mutatni az elméleti tárgyak esetében is az ismertetett eredmény gyakorlati alkalmazhatóságára, illetőleg arra, hogy milyen gyakorlati feladat kapcsán született,- törekedni kell, hogy az eredményt konstruktiv utón állítsuk elő, rámutatva közben a kiszámíthatóságrak az egyes lépések gyakorlati, technikai végrehajthatóságára,- ismertetni kell az algoritmus lépéseit /blokkdiagramm, stb,/ és hibaszámitást végezni a gyakorlati feladatok megoldása kapcsán. Ez a feladat feltételezi, hogy az oktatók az egyetemeken és főiskolákon megfelelően felkészültek legyenek az említett feladat megvalósítására. Nagy szerepe van tehát az ő előzetes kiképzésüknek. Növelni kell, illetőleg be kell vezetni a kifejezetten számítástechnikával foglalkozó előadások és gyakorlatok számát. Ezek a programozás alapelveivel, a számológépek felépítésével,