Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1970-1971/2 (HU ELTEL 11.a.15.)

1971. május 19. kari tanácsülés

"Ш Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Dékáni Titkárság__________ "Leadandó az ülés után " Pályázat tanársegédi állásra A Művelődésügyi Közlöny 1971. április hó 9-i számá- ban a Filozófiai_Tanszékre meghirdetett tanársegédi állásra hat áriúőig égy pályázat érke Veti" Ъ"е~ ííl?Tti LTV I LÁSZLÓ gyakornok részéről. 1945-ben született Gyulán, 1970- ben filozófia-angol szakon szerzett" diplomát az'ELTE Bölcsészettudo­mányi Karán, 1965- 66-ban az Országos Gumiipari Válla­lat fordítója, tanulmányait ekkor esti tagozaton végzi. 1966- 70-ben nappali tagozatos hallgató és a Magyar Rádió forditója. 1971- január>1-től fenti tanszék gyakornoka. Dr. Magyarosir^anäortanszékvezető, docens a tanársegé­di pályázat elfogadását a következők alapján javasolja:. A Bölcsészettudományi Kar Filozófiai Tanszéke nevezett­ről pozitiv jellemzést adott. Karunkon végezte hospitá-' lását, e tevékenységét irányitó tanár véleménye munkájá­ról, felkészültségéről^szintén kedvező. Egyetemi évei alatt először a görög filo.zófia iránt ^érdek­lődött, később David Hume és rajta keresztül sz okság, szükségszerűség és törvény témakörökkel foglalkozott' behatóan. Szakdolgozatát is e témakörből irta. Részt vett' az egyetemi ismeret-elmélettel foglalkozó TDK munkájá­ban. Mint gyakornok a II, éve3 matematika-fizika szakos hallgatók szemináriumát vezeti dialektikus materializmusból. Hogy a kar oktatási feladataihoz közelebb kerülhessen, és ismereteinek bővitése céljából alkalmazott matematika szak­ra jelentkezett, esti tagozaton. Fonti javaslattal a MM Marxizmus-Leninizmus Főosztálya és a Kar csúcsvezetősége egyetért. Budapest, 1971. május hó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom