Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)
1969. július 9. kari tanácsülés
GOMBOSI TAMÁS V0 éves fizikus hallgató. 194-7* január 19—én született Budapesten„ Apja asztalos mester; anyja, Hóna Anna kereskedelmi eladó. Középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte Budapesten, 1965-ben érettségizett kitünően. Ugyanabban az évben került felvételre karunk fizikus szakára, Az elmúlt tanévben egy tárgyból kapott jó osztály-, zatot, valamennyi szigorlatot jeles eredménnyel tette le. Szaktárgyai kömül a? elméleti fizika keltette fel legjobban érdeklődését, A III, évben megnyerte az évfolyam részére kiirt elektrodinamika pontversenyt, Montvay István adjunktus róla adott véleményében a következőket írja; Átlagon felüli képességű és,érdeklődésű hallgató. Szakdolgozatát a tanszéken Írja. A kiadott témával igen lelkiismeretesen foglalkozott, a neki adott feladatokat önállóan megoldotta^ Részt vett az 1969-évi Elméleti Fizikai Nyári Iskolán.*•.,ahol a foglalkozásokba lelkiismeretesen bekapcsolódott. Kérdései a problémák megértéséről tanúskodtak,, Legtöbbet az elemi részek belső szimmetriáival és az áramalgebra módszereivel foglalkozottc Széleskörű mozgalmi munkát végzett a KISZ Központi Bizottság és az ELTE KISZ Bizottság szakcsoportjaiban, ennek során a külkapcsolatok intézésében nagy jártasságot szerzett« Segitőkészségével, lelkiismeretes munkájával elnyerte hallgatótársai megbecsülésétc A fentiek alapján GOMBOSI TAMÁST Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom, Budapest, 1969° július 5' Dr,Egyed László s,k, dékán