Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)
1969. március 19. kari tanácsülés
1- з Ebből a témakörből 1964—ben, önálló aspirantura utján megvédte kandidátusi értekezését, és a biológiai tudományok kandidátusává minősítettek. Ennek alapján 1965-ben Egyetemünkön természettudományi doktorrá avatták. Az utóbbi 3 évben munkatársakkal kollaborációban foglalkozott a mákmerisztémák aikaloidprodukciós kérdésével, a Valeriana egyes szöveteiben képződő illóolajok kémiai összetételével, valamint a kamillatea tartalmi anyagaival, E mellett rendszeres vizsgálatokat folytat a Vinca minor indolvázas alkaloidjainak képződésére vonatkozóan. Tanulmányozta triptofán beépülését a szabad aminősavspektrumba, megállapítva, hogy a radioaktiv triptofán egy része enzimatikus utón ketté hasad, és a propionsav-láncban jelölt aktivitás más propion- savfelépitésü aminosavakba megy át. Jelenleg a radioaktiv triptofán és tirozin beépülését tanulmányozza az alkaloidspektrumba. Vizsgálatait hisztoautoradiográfiás irányba is kiterjesztette, amely területnek a művelése hazánkban növényszövettani vonatkozásban uj és nagyon sokat Ígérő. Kizárólag szövettani vonatkozásnak azok a vizsgálatai, amelyek egyrészt a Datura stramonium termőjének szerveződését tisztázzák, másrészt a Solanum laainiatum és az Antiiriscus cerefolium anatómiáját, uj eredményekkel kibővítve összefoglalják, a Magyarország Kulturflórája c, akadémiai kiadvány számára. Mindezek mellett utalunk arra is, hogy gyógynövényekre /Vinea minor, -Papaver somniferum/ vonatkozó kutató munkája révén kapcsolatot tart fenn hazai gyógyszergyáraink egy részével. Szakirodalmi munkásságát a csatolt melléklet tünteti fel. Egyébként tagja a Magyar Biológiai Társaságnak, a Gyógyszerésztudományi Társaságnak, a Magyar Kémikusok Egyesületének és a Termeszettudományi,.Ismeretterjesztő Társaságnak, melyekben számos szakelőadást tartott. Külföldi szimpóziumokon és kongresszusokon előadásokkal szerepelt. Nyelvtudása német nyelvből előadói szinten, angolból középfokán áll; orosz nyelvből kandidátusi vizsgát tett. Továbbképzése terén megemlítem, hogy szakmai vonalon eredményesen elvégezte az izotóptechnikai, elválasztástechnikai ás a molekuláris biológiai tanfolyamot. Az egyetemen szervezetten folyó szakmai ideológiai továbbképzésben rendszeresen résztvesz.