Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 11.a.12.)

1969. március 19. kari tanácsülés

\- 3 ­Dr. Szabó Zoltán László 1951 óta az БШ Szervetlen és Analiti­kai Kémiai Tanszékének oktatója, 1962 óta adjunktusi beosztásban. Oktató munkát a vegyászhallgatók analitika gyakorlatának vezetőjeként végez, szaklaboratóriumi gyakorlatot és diákköri munkát vezet, vala­mint speciálkollégiumot tart az Ívben lejátszódó kémiai reakciók tárgykörében. A kvantitatív analitikai egységes jegyzet, majd az annak alapján összeállított tankönyv társszerzője. Oktató munkáját elismerten jól végzi. Hallgatóival egyénileg is nagy intenzitással foglalkozik. Tudományos kutató munkáját Schulek Elemér akadémikus munkatár­* saként a papirkromatográfia területén kezdte el. Rövidesen tagja lett a Tanszék Török Tibor professzor által vezetett színképelemző labo­ratóriumának. A színképelemzés tárgykörében készítette el 1961-ben egyetemi doktori értekezését, majd 1967-ben kandidátusi értekezését is. Munkájának eredményeképpen 22 dolgozatot publikált. Munkái több hazai és külföldi spektroszkópiai konferencián is szerepeltek. Intenzív társadalmi tevékenységet fejt ki. Az ELTE Szakszer­vezeti Intézőbizottság tagja. A TTK Müszerbizottság tagja. 17.éves vegyészhallgatók Oktatói Tanácsának vezetője. Régebben a KISZ-pat- ronálás munkájában vett intenziven részt. Társadalmi munkájára is lelkiismeretessége jellemző. A Vegyész Szakbizottság a három pályázat elfogadásával egyetért. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom