Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1967-1968 (HU ELTEL 11.a.11.)

1968. július 10. kari tanácsülés

FALUS ANDRÁS III. éves biológus szakos hallgató. I947.junius 9-án született Budapesten.Any3a: Sebestyén Veronika az Orvostovábbképző Intézetben titkárnő, apja dr.Falus.János a Külkereskedelmi Minisztérium főelőadója. Középiskolai tanulmányait a budapesti József Attila gimnáziumban végezte.1965-ben érettségizett jeles eredménnyel, majd ugyenabban az évben felvételt nyert Karunk biológus szakára. Egyetemi tanulmányait az 1-2-4—5* félévben jeles, a 3. és 6, félévben kitűnő eredménnyel végezte. Magatartás, politikai és szakmai hozzáállás szem- . pontjából az évfolyam egyik legkiválóbb hallgatója. Komoly hivatástudata.szerénységgel és rendkivüli szorgalommal párosul.Hallgatótársait segiti, akik tisztelik és szeretik. KISz-tag, a biológiai szakcsoport KlSz-bizottságá- ban szervezőtitkár.Állatélettannal foglalkozik be­hatóbban, választott témájában komoly tájékozottság­ra tett szert.Ismereteit kritikai megfontolás után fogadja el, és jól rendszerezi. Az 1967/68. tanévben a Népköztársasági Tanulmányi ösztöndij II. fokozatában részesült. A fentiek alapján FALUS ANDRÁST e Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. dékán Bttdepest, 1968. Julius 4. DrUztaókay Kálmán sk'l

Next

/
Oldalképek
Tartalom