Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)
1966. december 21. kari tanácsülés
-3Magas Antal főigazgató: A Minisztérium határozata, hogy a jelenlegi árak mellett az $00 milliót nem haladhatják túl. Nagy Károly egy, tanár: A 7« s-z. táblázatot tartja a legfontosabbnak a hobbi csak részletkérdés. El lehet képzelni, hogy menetközben az 500 millió 800-ra emelkedik, mivel 15 évre szóló tervezésről van szó. Ma mindéképpen ebből kell kiindulni. Ha mi ezt most túllépjük, akkor veszélyben van az ügy. Kéri, hogy higgadt, -reális megfontolással az 500 millión belül tervezzenek,* és azt fogadják el. A hasznos alap- területben benne van a Kossuth Akadémia épülete is. A tervezet szerint most ez a duplája és a hallgatói létszám nem fog nőni, sőt. Ma is megy valahogyan az oktatás. A tervezet szerint ugyanennyi ' hallgatólétszámhoz mégegyszer ekkora terület. A kijelölt terület korlátlan lehetőséget biztosit. Fenyves Ervin egy, tanár: A %-os adatokhoz kiván hozzászólni. A fizi- ka területén keresztül mutatja be a számok tendenciáját. Hajós György egy« tanár; Kiemeli azt a népgazdasági erőfeszítést amely lehetővé teszi7^ hogy 5Ó0 milli-ót fordítanak arra, hogy a Kar jobb helyzetbe kerüljön. Itt mán csak a belső elosztásról lehet szó. A matematikánál figyelembe kell venni a matematika igénybevételét. Előadótermi igényük van. Az általános előadótermek számát kevesli, hacsak a matematikát nézi még akkor is. Még 5 db. 100 fős tanterem feltétlenül kivánatos. Janka Jenő főmérnök: Az előadótermek heti 24 órás terheléssel, a speciális előadótermek 15 órás terheléssel vannak tervezve. Ez lehetőséget hagy az igénybevételre. Bruckner Győző egy, tanár: Az előterjesztés*1. oldalának utolsó mondaté ra utal, hogy az fedi-e a valóságot. A tervezettel nem értettek egyet a magas-épitkezés miatt. Olyan tervet kell kidolgozni, hogy az épületek további bővítésére meg legyen a lehetőség. Javasolja, hogy fogadják el ezt az előzetes tervet, mert ha most késlekedünk, akkor megint elodázzuk a megvalósitást. * Magas Antal főigazgató: A magasépitkezést minden szerv elvetette. Ábent Ferenc egy» docens: A pedagógiai csoportra vonatkozó hatáoozat érvényben van-e? Mert ha igen, akkor ez a tervezetben nem szerepel. Dékán: A szakmódszertani csoportok tervezve vannak az egyes szakcsoportoknál . 9 № Ábent Ferenc e; у. docenst Több ezer hallgatót vizsgáztatnak, itt erre gondolni kell. Dékán: A központi épületnél figyelembe lesz véve. Magas Antal főigazgató: Az alapterület nem teszi lehetetlenné további tanszékek létesítését. Faludi Béla egy, tanár: Nem tud megnyugtató igent mondani; Mondhatunk- e áment valamire, ami_ha már ma igy lenne, akkor se lenne jó. 8 tanszéke van a biológiának,' ahhoz képest, hogy külföldön 17-20 ezek száma. A biológia területén egy lépést sem tettünk előre.