Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)

1967. július 12. kari tanácsülés

KÖRNER JÁNOS II. éves matematikus hallgató 194-6. november 30-In született Budapesten, Anyja: Gero Éva középiskolai tanárnő. Apja meghalt, a Chemokomplex-né1 dolgozott. Középiskolai tanulmányait az Apáczai Csere János gimná­ziumban végezte Budapesten, 1964—ben az Országos Közép­iskolai Tanulmányi Versenyen matematikából hetedik lett, igy vizsga nélkül került Karunk matematikus szakára. Ugyanebben az évben tagja volt a Nemzetközi Matematikai Diákoliínpia magyar keretének. Eddigi vizsgajegyei között csak egy négyes van, a többi jeles. Különböző speciális előadásokat hallgatott. Érdekli a modern algebra, a diszkrét geometria és a gráfelmélet. A legutóbbi félévben algebrai szemináriumon vett részt. KISz tag. Az alapszervezet minden rendezvényén részt vesz. Csoportvezető. Társainak sokat segít a tanulásban. Politi­kailag.aktiv és jól tájékozott. Jól tud franciául, érdekli a zene. A fentiek alapjé Körner Jánost Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. Budapest» 1967, július 7. Dr. Egyed László s.k. dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom