Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1966-1967 (HU ELTEL 11.a.10.)
1967. július 12. kari tanácsülés
г 1945. július 24-án született Budapesten. Anyja: Renner Marianne. Apja a KPM főmérnöke, anyja gimnáziumi tanár. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály gimnáziumban végezte’Budapesten. 1963-ban érettségizett kitűnő eredménnyel. Különböző matematikai versenyeken vett részt sikeresen. A Nemzetközi Matematikai Diákolimpián kétszer második dijat nyert. Az egyetemen a 4. félévben jeles, az összes többi félévekben kitűnő átlagot ért el. Az 1965-66. tanévben megkapta a Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndij II., az I966-67. tanévben pedig az I. fokozatát. Jó képességű és igen szorgalmas. Az analizis témakörhöz tartozó tárgyakkal tanulmányain túlmenően is foglalkozik. Nagyon ötletes, kitűnik az új ismeretek gyors felfogásában KISZ tag. Társadalmi munkát az egyetemi szimfonikus zenekarnak tagjaként végez. Évfolyamán csoportvezető. Az ezzel kapcsolatos feladatait igyekezettel látja el. Évfolyamtársait tanulmányi téren segiti. A KISZ politikai rendezvényein részt vesz. A fentiek alapján Szidarovszky Ferencet Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. SZIDAROVSZKY FERENC IV. éves matematikus hallgató. Budapest, 1967. július 6. Dr. Egyed László s.k. dékán i