Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 11.a.4.)
1961. július 6.
1940*április 13—án született Budapesten. Anyja neve: Buday Erzsébet. . . Értelmiségi származású, apja az Országos Földrengésvizsgáié Intézet vezetője. SIMON LÁSZLÓ III-éves metematika—alkalmazott matematika szakos hallgató* i Középiskolai tanulmányait a József Attila ált.gimnáziumban végezte. 1958-ban érettségizett kitűnő eredményei. Ugyanabban az évben nyert felvételt karunk matematika-fizika szakára. Középiskolás korában több alkalommal részt vett matematikai versenyeken és dicséretet kapott. Az egyetemen a III. félév kivételével minden félévben kitűnő átlagot ért el. A Középiskolai Matematikai L^pok szerkesztésében részt vesz. Tagja a Matematikus Tudományos Diákkörnek. Elsősorban algebrával foglalkozott a kötelező anyagon túlmenően. Túrán Pál egy .tanár veibe menye: "Szemináriumomon részt vett, érdeklődő, jó képességű hallgatónak látszik. Népköztársasági ösztönéijra érdemes." A KISZ-nek nem tagja. Társadalmi munkát nem végzett, Az utóbbi időben jelentős fejlődés mutatkozott nála, érdeklődik a politikai kérdések iránt, a szemináriumokon eléggé aktiv, a csoport-megmozdulásokból kiveszi részét. Tekintettel arra, hogy az előirt feltételeket nem érte el, Népköztársasági Egyetemi és Főiskolai Ösztöndijra nem javasolom. Budapest, 1961, julius 5* Dr. Lengyel Sándor s.k. dékán