Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 11.a.2.)

1959. július 9.

A 4 pályamunka közül 2 alsó, 1 második pályadijat' kapott, úgy zat dicséretben részesült. A konferencia biológus alszekciójának látogatottsága nagyon volt, az clőaöá^blcat elénk vita követte. 2./ Földrajzi diákkör a 3 földrajzi tanszéken működő diákköri tséj, együtteséből alakult. Á tanszékvezetőkön kivül drc Györkös és dr. Székely András adjunktusok vesznek intenziv részt az tásban. Taglétszám 28 /l IC, P 8, I 9» E 1/ KISz -tagok számai 55 A konferencia előtt 2 ülést tartottak, amelyeken 32 ill. 30 *c volt "jelen. A koherencián 7 előadást mutattak be. A Művelődé9“ Minisztérium egyik pályadija erre a diákköréé esett. Mind az előadásokon, mind az országos konferencián nemcsak azj lődós volt nagy, hanem a vita is komoly színvonalon folyt. A % ri vezetők megállapítása szerint a diákköri munka jő nevelő elősegíti a közösségi szellem kialakulását cs a hallgatók szo$ látókörének bővülését. (A k b k; A r 3,/ A geológus diákkör taglétszáma 10 / M 2, Pl, L 7/, KISz-tíV> száma 2, A diákkör jelenleg az Ásvány-Kőzpttani Intézet. mellűt ködik. Vezetője: Székyné Fux Vilma docens, szakvezetők: Kubo^’ Imre és Kriván Pál adjunktusok. Irányítását dr. Sztrókay Kál03 egyetemi tanár végzi, tiz országos konferencia, előtt 4 ülést tartottak, amelyeken vevő volt jelen. Két előadást vitattak meg, 6 hozzászólással* t\ B v ^z országos konferencián ebből a diákkörből 2 előadás hangzó*^ Jgyet előzőleg pályamunkaként is benyújtottak, mely dicsérd^ A geológus hallgatok magasabb évfolyamai a foldrajz-földtani ció ülésein csaknem "teljes számban jelen voltak. Sztrókay Pr^c: megállapitása szerint a diákköri munka és az országos fconfef6' ifjúságunk szakmai fejlődésére jelentékeny hatást gyakorol 9 ^ kozza érdeklődésüket s a tudományos vizsgálódás irányában is ten serkentő hatású» *1 Iletoorolőgus diákkör Meteorológiai Intézet mellett alak^ létszám mellett a tagok száma is csak 4. / K 1, P 1, É 2/< száma 2* Működésűk tkp. az Országos Konferencia után indult 1 ^ tr> 2 ülésen 2 előadást tartottak. A kari pályázatra egy dolh-0 be is nyújtottak. Vezetőjük dr, Pobosy Zoltán docens. ) A ül H k V É A. k o j 7 2 A h S v T> A; 5^/é A matematikus diákkör a hót tanszéken közösen működik. dr. Surányi János docens, szakvezetőjük Hajnal András tud. igjainak száma 17. / M 4, P lr í 9, E 2, H / ^j A diákkör tagjainak ________ . 5 . Az országos konferencián 2 pályázatot nyújtott be ugyan3 t e a $ i é

Next

/
Oldalképek
Tartalom