Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)
1955-11-18 NYIK és TÖK együttes kari tanácsülés - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”
г sok kérdését ie. Sokfél© népszerűség van* Az egyik fajta népszerűséget az szüli, ha liberálisak vagyunk, elnézzük a dolgokat. Pedig ha olyan esetről van szó, hogy az illető megmarad a mi kollektívánk keretében, akkor neki is az az igazi érdeke, ha megbüntetjük, de ezt a büntetést olyan szavakkal és megokolással kisérjük, hogy lassan r Jön arra, hogy ez volt л igazi érdeke, sőt egy hatalmas kollektíva érdeke is, amelyre kihat az egyesek minden cselekménye. Végül egy különös részhez is szerettem volna hozzászólni, amely egész évi programmunk alapvető kérdése, mégpedig az, hogy milyen kapcsolat alakul ki a tanár és a hallgató között a munkás és paraszt hallgatókkal való foglalkozás során. Az alapvető különbség a középiskolai és az egyetemi oktatás között, hogy itt felnőttekkel dolgozunk, de olyan felnőttekkel, akik még nem fejezték be kialakulás»* alapvető szakaszát. Az ember még alapvető an • '( t alakul 28-50 éves koráig, sőt a marxizmus-leninizmus tanítása szerint élete végéig* Hős, ha ez így van, hogyan viszonyulnak egymáshoz az egyetem tanára, oktatója és az idekerülő munkás- és par&sztszármazásu fiatalok? Hogy ehhez a kérdéshez most is hozzányúlok ennek az az oka, hogy bizonyos hirek érkeztek hozzám, amelyekről egyes kollégáim bizonyára tudnak, valamennyien talán nem és ezért helyes, ha itt megemlítem, A munkás- és paraszt- származásu fiatalság zöme örömmel és lelkesedéssel fogadja, hogy velük az eddiginél is behatóbban foglalkoznak. Vannak azonban mis Jelenségek is, mégpedig olyanok, hogy bi- zalmatlsnkódnak, sőt tiltakoznak. Ez a tiltakozás a Jól vagy rosszul felfogóttyöftg