Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-11-03 kari tanácsülés - Napirend előtt: A kar két 25 éves szolgálati idejét betöltött dolgozójának megjutalmazása - 1./ Az oktatás és nevelés kérdései a karon - 2./ A felszabadulás 10. évfordulójának megünneplésére vonatkozó program megbeszélése

élésének. Korábban felfigyelhettünk volna azonban rá, korábban megszívlelhettük volna az egyetemek észrevételeit. Igen gyakran merev álláspontot foglaltunk el magunk is, azt mondtuk, hogy a terv törvény és aki azt nem teljesiti, törvénysértő, nem jó hazafi, nem jó állampolgár stb. Közismert, nem egyedi figura volt az olyan egyetemi hallgató, aki azzal, hogy megbukott, tiz hónapi ösztöndij helyett 12 havit élvezett. Majdnem általános volt az olyan egyetemi hallgató,' aki alig vagy sehogy sem tanult, de első számú állampolgári jogának tartotta, hogy neki Isten és ember előtt jár az ösztöndij és azt neki fizessék ki. Már tavaly is henne volt ugyan ösztöndijrendeletünkben, hogy bukott hallgatónak ne adjunk ösztöndijat, ДО&вд az idén azonban ezt már következetesen végre is hajtottuk és kimondtuk, hogy az ösztöndij ösztöpző jellegű legyen. Amikor azután konzekvensen ráléptünk erre az útra, milyen visszahatást váltott ki a hallgatóságból! Nemcsak a rossz hallgatók emelték fel szavukat ennek a politikának következetes végrehajtása mellett, hanem a jó hallgatók is uszályukba kerültek. A prémiumra nem térek ki, arra Farkas elvtárs referátuma rámutatott. Olyanfajta szolidaritás alakult ki, hogy a jól tanuló hallgatók is kötelességüknek érezték, hogy az uj ösztöndijrendelkezések ellen szólaljanak fel. Itt kell az egyetemi oktatóknak saját személyes példájukat elmondani a hallgatóknak, hogy mi volt azelőtt és hol tartunk már azoktól az időktől, amelyek a felszabadulás előtt Magyarországon voltak az egyetemi hallgatók tekintetében is.Ma pedig, mint a miniszter elvtárs mondta az aktiván, átlagban 15-16.000 forintba kerül egy hallgató az államnak. Azok a viszonyok tehát, amelyek közt az itt jelenlévő elvtársak többsége nevelkedett, gürcölt és tanult, már a múltéi. Rá kell mutatni arra, hogy a faluramenéstől való iszonyodás szintén a nagy lábon élés politikájának eredménye az egyetemi életben, hogy ha valaki egyetemet végzett, az tudományos kutató akar lenni, egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens vagy aspiráns, ha pedig újságíró szakos az illető hallgató, akkor - mint Bóka elvtárs mondta - feltétlenül a Szabad Nép szerkesztőségében, annak is valahol a főszerkesztői széke kőiül szeretne helyet foglalni és i ott szolgálni népe ügyét - mint ezt egy'hallgató szépén megfogalmazta. Vegyék már* egyszer revízió alá a hallgatók ezt a politikát. Gondolkodjanak el azon, hogy mostani egyetemi professzoraink, tudósaink legtöbbje xx vidéki tanárként kezdte működését-, ez azelőtt nem számított bajnak, és megtalálták a lehetőséget arra, hogy sokkal mostohább körülmények közt tudományos an dolgozzanak. A-előtt a folyóiratokban a vidéki tanár neve ritka volt, mint a fehér holló, ma ha a történész folyóiratokat átolvassuk, látjuk, hogy mennyi tanár nevét találjuk benne, mert már vidéken is kifejlődtek a könyvtárak és általában olyan helyeken vannak középiskoláink, ahol könyvtár is van. Az egyetem ma arra törekszik, hogy legjobb végzett hallgatóival továbbra is megtartsa a tudományos kontaktust és folyóiratok vagy könyvek kölcsönzésével megfelelő segédeszközökhöz juttatja őket. Nem tudják a mi hallgatóink, hogy hány évig voltak azelőtt szaminaristák, fizetéstelen gyakornokok az egyetemet végzettek a könyvtárakban csakhogy^elleshessék a professzorok munkája közben a tudományos kutatás egyes módjait vagy hogy közvetlen kontaktusban lehessenek a professzorral. Ma már ilyen nincs, és mégis amikor a hallgató vidéki beosztást kap, hogy emelje a vidék kulturális színvonalát, dolgozzon a város és falu közti különbség csökkentésén, akkor úgy reagál rá, hogy miért éppen ő.

Azt hiszem, az ilyen beszélgetések és személyes példaadások nagy nevelő tényezőt jelenthetnek, ügy vagyunk vele, hogy nekünk a könyökünkön jön ki ez a különbség, és úgy gondoljuk,^hogy ezzel mindenki igy van, erről nem is kell beszélni. A mi hallgatóink szempontjából azonban ez egyáltalán nem magától értetődő, mert hiszen látjuk ezt a nagy ellenállást. A vidéki beosztásoknál látjuk a nagy különbséget a szavak és a gyakorlat közt. Szavakkal mindenki elismeri a kormányprogrammot, szavakban a hallgatók döntő többsége egyetért a pártkongresszus idevonatkozó vitájával, de