Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Karának ülései, 1953-1956 (HU ELTEL 10.a.1.)

1954-11-03 kari tanácsülés - Napirend előtt: A kar két 25 éves szolgálati idejét betöltött dolgozójának megjutalmazása - 1./ Az oktatás és nevelés kérdései a karon - 2./ A felszabadulás 10. évfordulójának megünneplésére vonatkozó program megbeszélése

4- í

számára ezt a feladatot.

A tanító, tehát a pedagógus aktiv bevonása nélkül nincs ifjúsági nevelés, nincs DISZ szervezet. Nos az uj Hazafias Népfront megindulásakor szinte önként kínálkozik, hogy a pedagógusokat bevonjuk a mindenkori ifjúság nevelésében is az iskolán túl, és az iskolán kivül éspedig az uj Hazafias Népfront szervezetében és keretében. n *

H angsulyozzuk, hogy a megnövekedett feladatok ellátásához fokozott tárgyi és módszerbeli felkészültséget kell kapni hallgatóinknak nagyobb pedagógiai tudást, politikai érettséget^ mai életünk problémáinak nagyobb ismeretét kell elnyerniük, főleg pedig acélos akaratot a helytállásra, a nehézségek leküzdésére.- A szemináriumokon és erre alkalmasabbá tett előadásokon el kéL1 sajátítaniuk az anyag önálló alkalmazását, ki kell bennük fejleszteni a tudományos problémák megoldására irányuló szenvedélyt és képességet, aminek fejlesztésére koránt sem tétünk meg mindent, többek között a tanári példamutatással sem. El kell érnünk, hogy az egyetemisoktatás ne az egyetlen formája legyen a nevelésnek, ugyanakkor az oktatás minden formája olyan szinvonalu legyen, hogy döntő szerepe legyen az uj szocialista értelmiség, a munkájára lelkesen, tudatos felkészüléssel induló tanárok és más szakemberek kialakításába^* Ezt a c01t,% megnehezedett körülmények között is, de a kétszakos képzés mellett is biztosítani lehet és kell. A kisszámú egyszakositás lehetősége nem menti fel oktatóinkat az alól, hogy a kétszakos hallgatókat is minél nagyobb színvonalra emeljék. De az oktatók feladata ifjúságunkban olyan erényeket is kialakítani, amelyek formálása nem lehetséges egyedül az oktató munkán keresztül. Nem elegendő nagytudásu, a tudomány és a pedagógiai módszerek kérdéseiben jól eligazodni tudó, hazánk múltján lelkesedő ifjúságot kibocsájtanunk, hanem az is szükséges, hogy a középiskolai nevelés eredményeképpen kialakult összes erényeket továbbfejlesszük, megérleljük, nem úgy mint eddig, amikor a középiskolai oktatás eredményeit sem kellően felhasználva них a nevelési eredményeket nem is vettük figyelembe, sőt nem egy tekintetbei veszendőbe hagytuk menni.

Növelnünk kell hallgatóinkban a felelősségérzetet a kismtanul- mányi csoport munkájáért éppen úgy, mint a népvagyon megóvásáért, sőt ki kell fejlesztenünk az egyes egyének munkájának tudatosan a nagy közösségi célok szolgálatába állitását*! Ez utóbbiakat a párt és DISz szervezet bármilyen jó munkája sem lehet képes a legfontosabb nevelő tényezőt,a tanár nevelő munkája nélkül elérni. Oktatóinknak tehát a jövőben méginkább szem előtt kell tartaniuk az egyetemi képzés egyes tényezőinek egységét, nem szabad szétválasztani a tanár- és tudósképzést az oktató és nevelőmunkát, amelyek önmagukban nem lehetnek eredményesek. Oktatóinknak mindent meg kell tenniük azért, hogy e munka során közelebb hozzák magukhoz hallgatóikat s ezért meg kell tagadniuk a hallgatókkal való beszélgetések bő lehetőségeit, a konzultációkon kivül is, óraszünetekben és a diákszállóban egyaránt* S e beszélgetéseken túl kell jutni a szakmai kérdéeken, a tanulással kapcsolatos egyéni problémákon. Oktatóinknak igen nagy feladatuk van a párt és kormányhatározatok és pártunk általános politikája összefüggéseinek megértetésében. Oktatóink nélkül a társadalmi szervezetek nem biztosíthatják a világnézeti kérdések tisztázódását hallgatóinkban, nem alakíthatjuk ki a szükséges érdeklődést az összes dolgozó osztályok ős rétegek problémái iránt, ami nélkül pedig egyetemet végző hallgatóink nem mondhatják el magukról, hogy értelmiségi dolgozókká váltakat volna.