Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 9.a.1.)

1955-11-18 / NYIK és TÖK közös kari tanácsülés - TÖK és Nyelv és Irodalomtudományi kar közös tanácsülése - 1./ „A tanár egyéniségének szerepe a nevelésben”

' HU- 11

goltam a munkáit, akikkel néha érdes voltam. Zömmel ezek azok, akik egy bizonyos idő múlva megenyhülve akkori hirtelen felhorgadásuknak hirtelen ifjonti önérzetes mérgéből,

egyszer csak úgy gondolják, hogy talán itt még most is kap/V cu,

hatnának segítséget' és támogatást. Az emberi megérté/««,' ami ettől a szigortól nem választható el, a derűnek egy bizonyos fajtájú biztonsága. Rendkívül megörültem, amikor Világhy eltárs tanulmányában erről a tanári derűről olvastam. Nem hiszem azt, hogy van mélyreható személyi hatás, amely mögött csak egy komor arc, egy mindig csak mereven a célra tekintő hideg acélos szem lenne. Nem hiszem azt, hogy egy olyan tanár maradandó és mély hatást tudna gyakorolni, akiből nem árad valamiféle derű, de nem a cinizmus, nem az irónia derűje. Mi értelmiségi dolgozók erre vagyunk a leghajlamosabbak. Nem, hanem a cél biztos tudatának, az igazság szeretetánek és keresésének derűje, az ifjúság szeretőnek a derűje, annak a légkörnek a derűje, amely egy igazi tanárt körülvesz, amikor a fiatalok közé lép be, az a derű, amellyel egy uj könyvet a kezébe vesz, amelyből valami újat remél tanulhatni, a hivatásszeretet és a tanitás szeretőnek a derűje az, amire felnéz a tanítvány.

És még valami. Fiatal koromban, amikor behatóan tanulmányoztam a Bibliát, rendkívül mély hatást gyakorolt az Énekek énekének egyik része, mert természetesen a legnagyobb előszeretettel az Énekek énekét tanulmányoztam ebben az életszakaszomban. Roppant nagy hatást tett rám, amikor Salamon, az Énekek énekének vőlegénye leánykárőbe megy és hatvan erős férfi megy vele. Megéreztem, hogy az általam