Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 9.a.1.)
1953-12-16 / kari tanácsülés - 1./ Óracsökkentés és tanulmányi színvonal emelésével kapcsolatos javaslatok megvitatása - Mellékletek
-4чГЗ nem járhat a vizsgakövetelmények csökkenésével, ezért kimerítő jegyzetet, illetve tankönyvet elengedhetetlenül szükségesnek tart. - Javasolja a középiskolai és egyetemi világirodalmi anyag bizonyos egyeztetését. - A kormányprogramul egyetemi vonatkozásban is komoly enyhülést hozott, de éberen kell ügyelnünk arra, hogy ez ne csapjon át a pártellenesség hangulatába. A javaslat csökkentéseit helyesli. Marót Károly professzor üdvözli a javaslatot és összefoglalja mindazokat a j~o szempontokat, amelyek a javaslattal kapcsolatban elhangzottak. Véleménye szerint ezen az úton lehet majd eljutni egy új egyetemi tanulás morálhoz, így lehet majd új levegőt teremteni. A több szabadidő a komoly tanulás előfeltétele.A komoly egyetemi színvonalú tanítás pedig nem "leadás’', hanem előadás! Ágoston György tanszékvezető docens: Helyesnek tartja a javaslat és az elhangzott hozzászólások intencióit, de az a véleménye, hogy a hallgatóság itt emlegetett teljes önállóságára csak fokozatosan lehet számítani /pl.logika/, s ezért a pedagógiában tervezett óracsökkentések mértékével nem tud egyetérteni. Nem helyeselheti a pártszervezet javaslatát, amely kedvezően emeli ugyan az iskolalátogatási gyakorlat mértékét, ám a pedagógiai gyakorlatok rovására. - A javaslatok más pontjaival,egyetért. Horváth alezredes a katonai tanszék részéről: Helyesli a dékán elvtárs nyújtotta felvilágosításokat s felhívja a tanácsülés figyelmét arra, hogy a "Honvédelmi ismeretek" c. studium voltaképen tartalékos tiszti kiképzés, amelynek célja lényegében lövész-szakaszparancsnok-képzés. Ennek vannak kétségtelenül gyakran ismétlődő mozzanatai, de éppen ez a képzés célja. Egyébként közli, pogy az OM és HM közös tárgyalásai mélyreható reformot készítenek elő, amelyek a nyári gyakorlatok rendszerét is érintik majd. Pais Dezső professzor: reflektál a dékán szavaira az irodalom-nyelvészeti "érászámoк arányosítása kérdésében. - Felajánlja a nyelvészeti tanszékek segítségét az ujságíró-tanszéknek. - Lehetségesnek tart olyan radikális javaslatot, amely a heti kötelező órák számát 16-ban maximálná, természetesen az irodalmi és nyelvészeti órák paritásának alapján. Kerékgyártó Slemér tansz.vezető docens: Ha a változtatások következts- ben az oktatásirendszer túlsúlyban az egyéni tanulás felé tolódik el, fel kell mérni, milyen mértékű egyéni elfoglaltságot jelent majd ez a hallgatók számára, hogy az ellenőrzés valamilyen formája igy is biztosítva legyen. Dékán: Megállapítja, hogy bizonyos általános elvi kérdésekben a kari tanácsülés egyetért: az óraszámcsökkentés nem jelentheti a vizsgakövetelmények csökkentését; nem indokolt az óréról-órára készülés; meg kell szüntetni az anyagkövető szemináriumok rendszerét; elvetendők a kompendium-szerű előadások, valamint a formális előadások, valamint elvetendő-a jegyzetkészítés ellenőrzésének középiskolás módszere. Azonban az óraszámcsökkentés kérdésében a tanácsülés egyelőre holtpontra jutott, ugyanis a kérdés az, hogy az adott törvényes kereten belül hogyan lehet a célként kitűzött heti 28-as kötelező óraszámot elérni. Erre kér javaslatokat. Tolnai Gábor professzor: ügy látja, hogy elvi kérdésekben is van véleménykülönbség. Nem ért egyet az Ágoston elvtárs indokaival,, amelyek alapján bizonyos óracsökkentések ellen foglalt állást. Nézete szerint hallgatóságunk már elérkezett oda, hogy magasszinvonalú egyéni tanulás formájában mélyedjen el szakjában, a javaslatok helyesen mutatnak ennek irányába. A Kerékgyártó elvtárs említette "felmérés" gondolatát nem tartja keresztülvihetőnek s azzal egyébként sem ért egyet. Az uj- ságíró-szak problémáját előzetes alapos megtárgyalás útján'tart ja megoldhatónak.