Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.02.26. - Előterjesztés a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem adományozására beérkezett kari pályázatokról
Dr. Idám György egyetemi tanár javaslata: Javasolom dr. S a 1 a n k i Jánost, a biológiai tudományok doktorát, az j'ITA Biológiai Kutatóintézetének igazgatódat cimzetes egyetemi tanári cim adományozására. Dr, Salánki János 1929-ben Debrecenben született, munkás származású. Iskoláit Debrecenben végezte, ugyanott szerzett az Orvostudományi Egyetemen orvosi oklevelet. Először az ottani Élettani Intézetben dolgozott Went professzor munkatársaként, majd szovjet aspirantúrára jelölték Koshtojanc professzor mellé a feszkvai Lomonoszov Egyetemre. Itt védte meg 1959-ben kandidátusi értekezését, 1962 szeptemberétől az. HTA Biológiai Kutatóintézetének igazgatója. 1965-ben a Nápolyi Zoológiái Állomáson, 1966-ban pedig a Southampton! Egyetem Élettani Tanszékén dolgozott fél-fél évig. Tagja az Acta Biclcgica Hungarica, valamint a Journal of Interdisciplinary Cycle Research /Amsterdam/ szerkesztőbizottságának. Több akadémiai bizottsági tagságán kivül.1967 óta folytatólagos tanácskozó tagja az .„ITA Biológiai Osztályának. 1970-ben nyerte el a biológiai tudományok doktora fokozatot, Salánki dr. tudományos munkássága kezdetén immunológiai tárgykörben dolgozott, aspiránsi évei óta azonban összehasonlító gerinctelen neurcbiológiai témakörben végez kutatásokat. A különböző puhatestű állatok periodikus aktivitásánál: szabályozásával, valamint a szerctenin regulációs szerepére vonatkozóan jelentős felfedezéseket tett. Igen lényegesek a központi idegrendszer és a nauroeffektor rendszer kapcsolatára vonatkozó adatai is. Az utóbbi években hazai viszonylatban úttörő módon vezette be a mikroelektrcfiziclógiai kutatási módszereket, melynek alkalmazásával több új neurcn-álőttati eredményt publikált. Salánki János ötödik éve folytatólagosan speciális kollégiumot tart biológus hallgatóink részére "elemi idegingerület” cicién, ezenkívül a tihanyi Intézetben állandóan foglalkozik oda irányitett szakdolgozat os hallgatóinkkal. Salánki dr. hallgató, kora óta jelentős társadalmi munkát vég*?z,