Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1970.11.27. - Bejelentések
V I Budape D Ó G Z I T A M A S III. éves vegyész szakos hallgató. 1948. november 11-ón. született Budapesten. Enyja Simon Erzsébet nyugdíjas tanítónő. Középiskolái tanulmányait a budapesti Város Pálné Gimnáziumban végezte. 1967-ben érettségizett jeles eredménynyel. Gimnáziumi tanulmányai során helyezést ért el az Örs ágos Középiskolai tanulmányi Versenyen /kémiából/ . és igy 1967-bon felvételt nyert.Karunk vegyész szakára. Egyetemi tanulmányai alatt az 1., 5* > 6« félévben jeles, a 2., 3,, 4, félévben kitűnő eredményt ért el. Csákvári Béla tanszékvezető véleménye szerint a szervetlen kémia tárgyköréből elméleti téren és preparrtiv gyakorlatok keretében egyaránt kiemelkedően szerepelt. Szabó Zoltán tanszékvezető Írja róla: ncV-Zvtt két éve végez diákköri munkát a tanszéken, mely során egy meglehetősen nehéz matematikai probléma numerikus megoldásával foglalkozott, E munkát igen nagy lelkesedéssel , szorgalommal és rátermettséggel folytatta. Ugyancsak diákköri munkát végez az MII Kémiai Szerkezeti Kutató laboratóriumában, Témaköre a szerves tömegspektremetria, ezen belül a szénhidrátok tömegspektruma és mól kulaszerkezcte közötti összefüggés vizsgálata-KISZ-tag, az alapszervezet rendezvényein aktivan részt vett, a rábízott feladatokat lelkiismeretesen ás jól látja cl. Ez év folyamán diákköri felelőse és szakszervezeti megbízottja. A fentiek alapján VIDÓCZY/KEiiST Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. G, 1970. juliuS 9, Dr.Egyed László s.k* dékán