Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
§ÁRDOS GYÖRGY IV. éves biológus szakos hallgató. 1949. julius 3-án született Budapesten. Anyja Herczeg Judit a SZOT Társadalcmbiztcsitási Főigazgatóságának központi ágit.prop, felelőse. Apja Bárdos György BM dolgozó, a Szocialista Hazaért Érdemrend és a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrend tulajdonosa. Általános és középiskolai tanulmányait a budapesti Szinyei Ivíerse Pál Általános Iskola és Gimnáziumban végezte. 1967-ben érettségizett jeles eredménnyel. Egy év katonai szolgálat teljesítése után 1968-ban kezdte meg tanulmányait Karunk biológus szakán. Ádám György egyetemi tanár róla adott véleményében Írja: az 1969/70-es tanév 2. félévében kérte felvételét az Összehascnlitó Élettani Tanszék Tudományos Diákköri Csoportjába és a 1970/71-es tanév kezdetétől intenziven bekapcsolódott dr.Paiszt József adjunktus irányítása mellett az agykémiai kutató munkába. Az elmúlt, közel egyéves időszakban komoly előrehaladást ért el különböző fehérje-frakcionálási eljárások elsajátításában és alkalmazásában. Addig mutatott érdeklődése, szorgalma és rátermettsége alapján úgy véljük, hogy diákle őri munkája a közeljövőben kimagasló eredményeket hozhat. A tanszék által oktatott Állatélettan 1. félévét jeles eredménnyel zárta. A gyakorlatokon átlagon felüli manuális készségről tett tanúságot, az elméleti anyag elsajátításában kimagasló szorgalmat és készséget tanúsított. KISZ-tag. Alapszervezetében az első félévben titkárként dolgozott, majd a Biológus Szakcsoport szervező titkára veit másfél é~ ven keresztül. Jelenleg a Kari Híradó szerkesztőjeként dolgozik. A fentiek alapján Bárdos Györgyöt a Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndíjra javasolom. Dr. Kátai Imre s.k. dékán Budapest, 1971» julius 6-án