Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
HAAS JÁNOS To éves geológus hallgató 1947 május 3-án született Budapesten« Anyja Geller Veronika szövetkezeti bedolgozó/ apja a Szerszám és Gépelemgyár dolgozója. Középiskolai tanulmányait a Szabó József Geológiai Technikumban végezte. 1966—ban érettségizett jeles eredménnyel. Egy év katonai szolgálat után 1967-ben kezdte meg tanulmányait Karunk geológus szakán« Első év kivételével tanulmányi eredménye mindvégig jeles és kitűnő- rendű volt. Dr. Pülöp József egyetemi tanár róla adott véleményében a következőket Írja: Haas János tanulmányait kitűnő eredménnyel végzi, a társadalmi és ifjúsági mozgalmi munkában, korábban mint KISZ titkár, jelenleg mint tudományos diákköri titkár kivételes aktivitással részt vesz. Már III« éves korában önálló kutatási feladatok kidolgozásához fogott üledékföldtani témában. Az 1971. évi diákköri konferencián mutatta be a Sajendrői-hegység paleozóos kőzetein végzett üledékföldtani /oldási maradék- kémiai elemzés és csiszolati vizsgálat/ vizsgálatainak eredményeit, mellyel sikerült e gyengén átalakult képződmények települőd viszonyait tisztáznia. Üledékföldtani téren szerzett elmélyült tudása alapján a Sümeg környéki felsőkréta képződmények ősföldrajzi és fades viszonyainak vizsgálatát kapta a Tanszéktől szakdolgozati témaként<, A KISS szervezetben má3fél évig alapszervi titkár, majd rövid ideig a Földtudományi Szakcsoport szervező titkára. Két évig a Kari KISZ Bizottság tagja volt, idén pedig az Egyetemi KISZ Bizottság tagjává választották« A fentiek alapján Haas Jánosi Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndijra javasolom« Budapest. 1971.-, július 60 Dr. Kátai Imre s.k« dékán