Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1970-1971 (HU-ELTEL 1.a.41-45.)
1971.06.30. - Határozatok, mellékletek
Ui- 2o -A gyakorló iskolai tanárok az ide vonatkozó ninisztériumi rendelkezésnek megfelelően igen változatos formákban folyt. Valamennyi szaknai nunkaközösség részt vett a három gyakorló iskola részére közösen rendezett szalma! tanácskozásokon. Ezek mind a témaválasztás, nind a megbeszélések színvonalát illetően a résztvevők véleménye szerint jól sikerültek. A tanári testület rendszeres és jó kapcsolatot törekszik tartani a Fővárosi Továbbképzési Intézet mellett működő szakmai munkaközösségekkel, A nevelési értekezleteinken a párt ifjúságpolitikai határozatával kapcsolatos problémákat, továbbá az iskola életének aktuális feladatait beszélték meg, kát értekezleten dolgozták fel az MSzMP X. kongresszusának anyagát, A tanári testületek tagjai számos szakmai, pedagógiai társulatban aktivan tevékenykednek. A gyakorló tanárképzés munkája. A tanárjelöltekről általános vélemény, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva jobbak. Kevesebb az utóvizsgázók száma, s tanulmányi eredményük a "jó” körül no zog, Ezt a jó véleményt a tanárjelöltek'jó munkájukkal, az iskola oletében való részvételükkel megerősítették, f A gyakorlatvezetésben mindkét félévben nehézséget okozott, hogy a bölcsászkari tanárjelöltek több mint fele mindkét szaktárgyából egy félévben teljesítette tanitási gyakorlatát, márpedig igy nincs elegendő idejük arra, hogy megismerjék a tanulükat, az osztályok problémáit, s belekapcsolódjanak a nevelőmunkába, A gyakorlóiskolák munkájának továbbfejlesztésével kapcsolatosan a közeljövőben megoldandó főbb feladatok: 1/ Az egyetemek működési szabályzatával összefüggésben ki kell dolgozni a gyakorló iskolák szervezeti és működési szabályzatát. 2/ Szabályozni és stabilizálni kell a gyakorló iskolák és a szaktanszékek intenzivebb együttműködését, 3/Sok ■Vonatkozásban fejleszteni kell a gyakorló iskolák munkakörülményeit. A tavaly megalakult Tanárképző Bizottság a Művelődésügyi Minisztérium utasitása alapján karöltve a szegődi és debreceni tanárképz egyetemekkel megvizsgálta és felmérte a gyakorló iskolák helyzetét, s a gyakorló iskolák működésére ás továbbfejlesztésére .*>0.irányelvek megjelölésével tett javaslatot, A második felév megindulása előtt programtervezetet készitett, mely szabályozta az V. éves tanárszakos hallgatók gyakorló iskolai munkáját, megszilárdította munkafegyelmüket, s a gyakorló oktatás mellett gondoskodott a hallgatók nevelési feladatokra való elméleti és gyakorlati képzéséről. Az iskolavezetőség ' által kijelölt és megtartott szeminárumok aktuálisnak bizonyultak. /