Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1969.12.11. - Határozatok, mellékletek

A korszerű egyetemi épület a belső és külső tereknek olyan együttese, amelyben egyetemi közösség kialakulhat; tehát a hivatalos foglalkozásokon túlmenő enberi érintkezés a hall­gatóság különböző évfolyauai, csoportjai között éppúgy, mint a hallgatóság és az oktatók-kutatók között. A korszerű egyetemi épületegyüttesnek olyan helyszín alkal­mas, amely egyik oldalával tapad a városhoz, - biztosítva a jó megközelíthetőséget, az élő kapcsolatot a várossal, - vi­szont a többi oldalával szinte belefolyik a minél háborítat­lanabb szabad természetbe. Ez teszi lehetővé, hogy mind a hallgatók, mind az oktatók szabad óráikban, a szünetekben a belső terekből, az épületekből a szabadba közvetlenül kiára­­molhassanak, és a természet nyújtotta felszabadultságot kö­tetlenül élvezhessék. Ezzel válhat a testnevelés, a sporto­lás is az egyetemi élet szervesebb részévé. Az Egyetem által elfoglalható terület nagysága, a város terü­letgazdálkodása folytán meghatározott - a TTK esetében 12 hektár - ezért alapvető közvetlen környezetének jelenlegi helyzete, ill, a városrendezési tervekben meghatározott sze­repe, Kerülendő az olyan helyszín, amelynek környezetében gyárak, üzemek, raktárak vannak, A TTK-án folyó kutatások, kísérletek és bemutatások szempont­jából különösen veszélyes:- a lovegő_szenngezettsége: tehát a por, a különféle gázok;- az__elektromos zavarások: különféle szikrázó elektromos meg­szakítások közelsége /villamos, H3V végállomások, üzemi, vagy ellátó szolgálat/;

Next

/
Oldalképek
Tartalom