Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)
1969.12.11. - Határozatok, mellékletek
22- 5 -RÉSZLETES TERVBIRÁLATOK IPARTERV /Bajnay_Lászl^dltnl_készitett_I • tanulmányterv birálata A beépítés alapgondolata egy alacsony centrum koré, viszonylag lazán, szórtan telepített, főleg magasépületek rendszere# Az együttes alapelrendezésének koordinátái a Kerepesi ut és a Fehér ut tengelyéhez képest - északnyugat-délkelet irányokba kismértékben elfordulnak# A megoldás az egyetemi "campus1' megteremtésére irányult, centruma az étterem és a szolgáltató központ, ebből kiindulva, valamennyi jelentős épülete 150 m sugaru körön belül helyezkedik el* Az aula, a központi épület, valamint az egyes szakosztályok épületei teljesen függetlenek egymástól* A főbejáratot a Kerepesi útra helyezi, a gyalogosok részéről: a Kerepesi ut felőli, gépkocsival pedig: Fehér ut felőli megközelítéssel» A megközelítés módja a központi épületen keresztül igen körülményes» Befelé haladva, a centrum - a nyitott díszudvara át, illetőleg az auditorium maximum előteréből induló széles, fedett folyosóról - több, előnytelen szélfogón keresztül közelíthető meg. A centrum és az egyes szakosztályok kapcsolata a földszinten fedett, de oldalt felnyitott /az I.emeleten teljesen nyitott/ folyósórendszer közvetítésével nyert megoldást, amelyhez az egyes épületek erősen leszűkülő és kedvezőtlen helyen érkező folyosószakaszo-