Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1969-1970 (HU-ELTEL 1.a.36-40.)

1970.03.27. - Határozatok, mellékletek

ELŐADÓI JAVALLAT A Művelődésügyi Közlöny 197o. február 3-i számában az ELTE Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti Tanszékén meghirdetett docensi állásra egy pályázat érkezett, melyet dr. Molnár László kandidátus, adjunktus nyújtott be. Nevezett előbb mint aspiráns, utóbb mint akadémiai kutató, végre 19'o7 óta mint adjunktus végez a Tanszéken eredményes oktató-nevelő munkát. Az iparmüvészettörténetnek, - mely a jelenlegi helyzetben mind az e0yetemi képzés, mind a vizuális kultúra fejlesztése szempontjából egyre jelentősebb területe a szaktudománynak, - első specialista oktatója Karunkon, ilyen irányú működésével már komoly sikereket ért el a müvészettörténé-sz hallgatók szakmai irányításában. Kiváló műkö­dést fejtett ki a más szakos hallgatóknak tartott művészettörténeti kollégiumaival, a művészettörténész hallgatók tanulmányi kirándulásai­nak szervezésével, és nem utolsó sorban kollektívájuk szakmai- ideológi­ai aktivizálával. A Kar párt-r és szakszervezeti tevékenységében érdeme­sen működik. Tanulmányai és közleményei az akadémiai és más periodikák­ban rendszeresen jelennek meg, a tavalyi Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszus szervezésében hatékony közremüköcLésével vált ki. A fentiek alapján Dr. Molnár László docensi kinevezését javaslom. Dr. Vayer Lajos s.k. tv. egyetemi tanár a szakbizottság előadója JEGYZŐKÖNYV felvétetett 197o, március lo-én a Művészettörténeti Tanszéken meg­hirdetett docensi pályázat tárgyában tartott, a 295/197o. számú dékánhelyettesi levél alapján -lefolytatott szakbizottsági értekezletről. Jelen vannak: Dr. Székely György tanszékvezető egyetemi tanár mint elnök, Dr. Zádor Anna egyetemi tanár, a szakbizottság tagja; Dr. Vayer Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, a szakbi­zottság előadója. Vayer Lajos professzor, a szakbizottság előadója ismerteti a beérke­zett pályázatot és ajánlja docensi- kinevezésre Dr. Molnár László adjunktust. Zádor Anna professzor, a szakbizottság tagja hangsúlyozza, hogy az ipar­művészeti oktatás eddig hiányzó szakterülete a tanszéki munkának és azok az eredmények, amelyeket a pályázó elért hasznosnak Ígérkeznek, ha tevékenységét docensi minőségben folytathatja. Kiemeli, hogy szervezési képessége és agilitása nem lekicsinyelhető. Székely György professzor, a szakbizottság elnöke a fentiekkel egyet­értve kiemeli a KISZ szervezet támogatását és helyes irányú orientálá­sát, kiállítások szervezése, a külföldi szakmai, kirándulás segítése terén is. A pályázó élénk kapcsolatokat ’tart a rokontudományok tanszé­keivel és ezért is ajánlható a pályázat elfogadása. A fentiek alapján a Szakbizottság Dr. Molnár László docensi kinevezé­sét egyhangúan javasolja. Dr. Zádor Anna s.k. Dr. Székely György s.k. Dr. Vayer Lajos s.k. egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemi tanár a sr:akbiz. tagja a szakbizottság elnöke a szakbiz. előadó ja

Next

/
Oldalképek
Tartalom