Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.03. - Határozatok, mellékletek
i pal ezelőtt jelent neg. Egyetemünk: kari bizottságok szervezé-r sével felkészült az egyetemi szintű szabályzat elkészítésére•. Sajnos a Bölcsészettudományi Kar vezetése nem jelölte még ki a bizottságot, illetőleg erről jelzést az egyetem vezetésének nem adott. Az előzőekben már szintén jeleztük, bogy elkészült az egyetem hivatali /rektori és dékáni hivatalok/ apparátusának korszerüsitésl programja is. A tervezet szerint a rektori és dékáni hivatalok szerkezetükben.is igazodnának az egyetem, illetve a karok uj struktúrájához. Pl, a dékáni hivatali szakreferensek egyúttal a kari szakbizottsági titkáig vagy titkárhelyettesei lennének, a szociális előadó a jóléti bizottságoké stb, A tervezet tartalmazza a hivatali apparátusok ügyvitelének korszerüsitését is.- 28 -Az uj ösztöndijrendelet tervezet alapján a Szegeden tartott rektori értekezlet határozatának megfelelően Egyetemünk három, karán felmérést végeztünk a hallgatók uj besorolását illetően, A felmérést megelőzően a dékáni hivatalok és a rektori hivatal munkatársai tapasztalatcserét folytattak Szegeden, ahol szeptember óta már az uj ösztöndijrendelet alapjón.folyósítják a hallgatóknak járó ösztöndijakat, segélyeket, A felmérés Egyetemünk három karán egyelőre mechanikusan az első félévi vizsgák érdemjegyei és a bentlévo jövedelemigazolások alapján történt. Mindhárom karon az I.-IV, évfolyamokig bezárólag érinti a hallgatóságot, A próbabesorolás eredményeképpen megállapitást nyert, hogy az uj rendelet alapján az eddigi támogatáshoz mérten mind a tanulmányi, mind pedig a szociális juttatások vonatkozásában nagyobb anyagi támogatásra van szükség.„Az 1969. évi /éves/ előirányzat tanulmányi ösztöndíjra 4,86o,ooo.—Ft,