Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.03. - Határozatok, mellékletek

- 25 -tói fokozatosan veszik át a vidéki konzultációs központoktól a levelező-hallgatók oktatását. Az egyetemen folyó oktatás továbbfejlesztéséről ké­szült tájékoztatók különböző szinten kerültek megvitatásra, majd az igy kialakult elképzelések, tervek alapján elkészült annak végrehajtási terve. Az egyetem elmúlt évi pénzügyi gaz­dálkodásának alapját is ezen célkitűzések képezték. A művelődéspolitikai elgondolások negvalósitását, ill. a gazdálkodás tervszerűségét és folyamatosságát azonban nagy­mértékben akadályozta, illetve megnehezítette az a körülmény, hogy az év elején rendelkezésre bocsátott hitel mintegy tíz­millió forinttal volt kevesebb az 1967. év hasonló időszakánál« Emiatt a legszigorúbb takarékossági intézkedéseket is meghala­dó kötöttségeket voltunk kénytelenek bevezetni és ezeket csak a julius 23-án engedélyezett pótelőirányzato&F^elhasználására azonban a gyakorlatban csak a tanév kezdése után - tehát szep­tember második felében - kerülhetett sor. Általánosságban meg­állapíthatjuk, hogy az egész évet tekintve a rendelkezésünkre bocsátott anyagi eszközök az egyetem feladatainak megoldását- bár nem folyamatosan, de - nagyrészt biztosították. « 1968. évi gazdálkodásunk során a rendelkezésünkre ál­ló anyagi eszközöket az Egyetem Gazdasági Bizottság javaslata alapján a Rektori Tanács vitatta meg, osztotta fel karokra, gyakorló iskolákra, kollégái:inkra es más intézményekre, majd a Kari Tanácsok vitatták meg az osztott hitelek tanszékekre való bontását. Bár a karok részére az előző évvel általában azonos összegeket bocsátottunk rendelkezésre, számos tanszé-. künk egész évi hitelét már az első félév végére felhasználta. A minisztérium által a II, félévben az árváltozások kiegyenlí­tésére engedélyezett pótelőirányzat a kiadásokat ugyan fedezte, azonban megfontolt,.előrelátó és tervszerű gazdálkodást nem tudtunk biztosítani. A bérgazdálkodásra vonatkozó utasítások kései megjele­nése miatt megfelelően célirányos bérpolitikát nem tudtunk á x/ engedélyezése után áll módunkban enyhíteni. A pótelőirányzatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom