Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)
1969.07.03. - Határozatok, mellékletek
- 13 -kitottűk ki. A tanszékek, szakbizottságok, tanszéki csoportok megvitatták és az irányelveknek megfelelően elkészítették saját szaktárgyuk tantervét. A viták során összegyűjtött vélemények alapján oktatási határozatok fogalmazódtak meg, amelyeket 1969« május 19-?n az Egyetemi Tanács - kisebb módositásokkal - elfogadott, A határosatok fontosabb pontjai kivonatosan a következők: A szaktárgyak uj tantervét az 1969/70» tanévben az I, évfolyamon kell bevezetni. Az általános kötelező tárgyakból a pedagógia tárgyait minden évfolyamon, az ideológiai tárgyakat az I. évfolyamon kell bevezetni, kötelező jelleggel. A szervezeti szabályzat és a központi tantervi irányelvek megjelenése után a tantervűket - ahol ez szükséges - célszerű lesz kiegészíteni. A kiscsoportos oktatást, ahol a feltételek /oktató, tanterem/ biztosítottak, be kell vezetni.Szükséges a speciális kollégiumok és szemináriumok rendszerének kibővítése, A .gyakorlati foglalkozásokon, szemináriumokon való részvétel kötelező, A tanulmányi és vizsgaidőszak szétválasztandó. A tanulmányi csoportokat az I. és II. évfolyamon 15 főben kell maximálni. A szi-* gorlatokat és államvizsgákat szervezési és tartalmi komplexitásban kell megoldani. A t nárszakokon a szigorlati és állanvizsgakövetclmőnyt a Művelődésügyi Minisztérium fogja meghatározni. A nem tanárszakokon a szigorlati és államvizsgakövetélmény kidolgozása, illetve jóváhagyása a kari tanács és Egyetemi Tanács feladata, «z egyes tantárgyak követelményrendszerét a tanszékeknek, illetve tanszéki csoportoknak kell kidolgozniok, s utána a dékán jóváhagyása szükséges. A szakdolgozat témájának kiválasztásához és a megíráshoz a tanszékeknek nagyobb segítséget kell nyujtaniok. Az V. évfolyamnak minden segítséget meg kell adni a gyakorlatok zavartalan lebonyolít ásóhoz. A tanárjelölteket a vidéki /külső/ iskolai ./.