Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1969.07.10. - Körlevél - Mellékletek

PELIKÁN JÓZSEF IV, matematikus hallgató. 194-7. október 26-án született Budapesten. Anyja.Lendvai Szabó Anna, Apja meghalt, műegyetemi tanár volt. Középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte Budapesten. Középiskolás korábSin számos matemati­kai és fizikai versenyen ért el helyezést, négy Ízben tag­ja volt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián részvevő ma­gyar csapatnak. A Bolyai János Matematikai Társulat Ifjú-, sági Körének titkára volt, 1966-ban jelesen érettségizett. Versenyeredményei alapján felvételi vizsga nélkül került karunk matematikus szakára. Eddig minden félévben kitűnő eredménnyel vizsgázott. Fried Ervin docens róla adott véleményében a következőket Írja: Elsősorban algebrával, valamint kombinatorikával foglalkozik. A Tihanyi Nemzetközi Gráfelméleti Kollokviu-. mon tartott előadásának anyaga cikk.formában is megjelent. Szemináriumokon előadásokat tartott. A fizikában is olyan fontos reprezentációelméletről saját maga vezet évfolya­mán szemináriumot. A Matematikus Diákkörben aktivan dolgozik, idei pályázata második dijat nyert. Széles érdeklődési körét mutatja,hogy ugyancsak második dijat kapott a Schweitzer Miklós mate­matikai emlékversenyen. Az Algebra és Számelmélet Tanszéken gyakorlatokat vezet. Munkáját igen lelkiismeretesen és pontosan végzi. Igen jó előadó; előadására nagyon gondosan felkészül. Az alapszervezet KISZ vezetőségének évek óta tagja. Jó munkájáért két alkalommal is a kari KISZ VB. dicséretben részesítette.* Részt vesz a fizikai dolgozók gyermekei ré­szére szervezett előkészitő szakkörök vezetésében. Az el­múlt nyáron a Szovjetunióban dolgozott építőtáborban. A fentiek alapján PELIKÁN JÓZSFET Népköztársasági Tanul­mányi Ösztöndíjra javasolom. Budapest, 1969* július 3. Dr,Egyed László s.k, dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom