Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1968-1969 (HU-ELTEL 1.a.32-35.)

1968.12.06. - Határozatok, mellékletek

széki csoportok vezetőinek megbízása azonban ne kerüljön ala­csonyabb hatóság jogkörébe, mint a tanszékvezetők megbízása. 6/ Egyetért-e az Egyetemi Tanács azzal, hogy az egyetemi igazgatási feladatok összefogására főtitkár neveztessék ki, és amennyiben ezzel egyetért, véleménye szerint a kinevezési jog­kör gyakorlása kit illessen meg: a minisztert­­e vagy az egyetem rektorát? A tanácskozás egyetért azzal, hogy az egyetemi igazgatás irá­nyítására és vezetésére külön állású főtitkárt intézményesit­/ senek, annak eldöntése azonban, hogy szükséges-e ilyen személy beállítása, az egyetem hatáskörébe tartozzék. Az egyetemi igaz­gatás korszerűsítése szükségessé teszi idővel olyan embernek a beállítását az egyetemi adminisztratív apparátus élére, aki igazgatási szakember s aki a korszerűsítést, az irányítást és a koordinálást meg tudja valósítani. Hangsúlyozza azonban a tanácskozás, hogy szükségesnek tartja a jogszabályba olyan jo­gi biztosítékok beépítését, amelyek a irktor, a dékán, a kari tanács, az egyetemi tanács jogkörét, illetőleg a főtitkárnak ezekkel a vezetőkkel és testületekkel való viszonyát, felelős­ségét körültekintően kifejezik. Gondoskodni kell arról, hogy a karok, a tanszékek, az intézetek igazgatási munkájának ellátá­sára ugyancsak szakképzett ember, illetőleg apparátus álljon rendelkezésre. 7/ Kielégítőnek tartja-e az Egyetemi Tanács az egyetem tudományos szerepkörének a meghatá­rozását, vagy véleménye szerint nem lenne-e indokolt annak részletesebb megfogalmazása? : \ - - " ■ ■ V -' ";i A tanácskozás szerint az egyetem tudományos szerepkörének a tervezetben foglalt meghatározása a képzés szinvonaláziak szem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom