Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1967-1968 (HU-ELTEL 1.a.30-31.)

1968.02.29. - 5. Bejelentések (Egyetemi tájékoztató)

EÖTVÖS LORÁIID TUDOMÁir:EGYETEM BÖLC3ÉS ZETTUDOMÁFII KAR MINŐSÍTÉS ZOMBORY ERZSÉBET angol-francia szakon végzett oz 1966/67.tanévben Budapesten született 1995* december 21-én. Apja Pr.Zombory László, c.egyetemi tanár, a Fémipari Kutató Intézet tudományos munkatársa. Anyja néhai Gyáros Erzsébet, 0ki.középiskolai tanár volt, 1962-ben meghalt. Középiskolai tanulmányait az ELTE Ságvári Endre gyakorló iskolában végezte. 1962-ben kitűnő eredménnyel érettségizett* Ebben az évben nyert felvételt Karunkra, angol-francia szakra. Egyetemi féléveit - egy kivételével - kitűnő eredménnyel zárta. Szigorlatait mindkét szaktárgyból jelesen, az államvizsgát kitűnő eredménnyel tette le. Tehetsége megnyilatkozott a szemináriumi gya­kori és jó szerepléseiben, dolgozatainak magasszinvonalu kimunká­lásában. A Francia Tanszék vezetője véleményében kiemeli, hogy Zombory Er­zsébet kiemelkedően tehetséges és szorgalmas hallgató volt, I.éves korától fogva egyfolytában az évfolyam legjobb hallgatói közé tar­tozott. Komoly és elmélyült munkája irodalmi érzékenységgel páro­sult, minderről az órákon és a szemináriumokon, valamint az angol tanszék Tudományos Diákkörében is tanúbizonyságot tett. nyelvkész­sége, nyelvészeti és irodalomtörténeti ismeretei egyaránt kiemelke­dők. Angol tanulmányait az egyetemi évek folyamán mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel végezte. Szakdolgozatát '-’The Puritan Attack on the Restoration Stage" cimmel irta, melyben a restaurációs víg­játék ellen intézett puritán támadást tárgyalta, korabeli adaléko­kat szolgáaltatva, a polgári izljs kialakulásához. 1966-ban a Minisztérium egy hónapos franciaországi ösztöndíjban ré­szesítette . i960 óta KISZ-tag-. Az alapszervben KISZ csoportvezető volt. A tudo­mányos diákkör munkájában, különböző tanszéki megmozdulások szerve­zésében aktivan részt vett. Haladó, marxista világnézettel rendel­kezik, politikailag tájékozott. Határozott, élénk, vitatkozó bipus. Bár különösebb tudományos munkásságot nem fejtett ki és publikáció­ja sem jelent meg, mégis magasszinvonalu tanulmányi eredményét diák­köri szereplésétyás magatartását értékelve, javasoljuk a Felsőokta­tási Tanulmányi Érdemrend kitüntetésre. Budapest, 5*19 1968.január 25» Dr.Elekes Lajos sk. dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom