Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1966-1967 (HU-ELTEL 1.a.27-29.)
1966.10.28. rendes - 1. Az 1966/67. évi egyetemi munkaterv megvitatása
Fényes Imre nem merné olyan nagyon hangsúlyozni, hogy a másodállásoknak olyan nagyon lényeges etikai oldalai vannak. Saját magáról beszél: nem érzi magat túlságosan érintve etikai szempontból ha egy olyan ipari kutatóintézetben dolgozik, ahol a tudományos munkatársnak annyi az alapfizetése, mint neki, ahol az embereknek másut van félállásuk. Fényes Imre tehát félállásával együtt van ugyanott, mint az a kutatóintézeti, illetve hátrább. Ha úgy Ítélik meg, hogy ne legyenek másodállások, tiszta a helyzet, de ha esetenkint szemelgetünk, hogy legyen vagy ne legyen, akkor mindig cseppfolyós állapotban lesz az ügy, mert mindig lehet kivételeket tenni. Ipari kutatóintézetekben azért dolgoznak az emberek, mert ott vannak munkatársaik is, mig az egyetemen esetleg három professzorra jut egy tanársegéd. Egyed László felveti: nem volna-e lehetséges, hogy ami általában a IitA vonatkozásában rendeletileg történik^ bizonyos fokig vonatkozzék az egyetemre is, és csak a kivételek legyenek jelezve. Hagy Károly megjegyzi, hogy ez azért nem lehetséges, mert a 1.ÍÍA főhatóság, az egyetem pedig nem. Bfiyed, László szerint a MM-mel kellene ilyen megállapodást kötni. ' Nagy Károly leszögezi, hogy a MTA a MM-mel ebben az ügyben nagyon szoros koordinációban van, havonta folynak köztük megbeszélések. Lengyel Béla megállapítja, hogy szórványos eredmények máris mutatkoznak. Nagy Károly rámutat, hogy amit Egyed László javasolt, azt csak 11.1-szinten lehet elintézni. UL. Király Tibor felvilágositást kér a szöveg értelmezése tek int été ben. Magas Antal közli, hogy van egy határozott beruházási program, amelynek a "lényege az, ...hogy egy uj TTK épül 45o-5oo millió forintos értékben 198o ig a Fehér ut és a Kerepesi ut sarkán. Ennek a programnak a kidolgozása szerepel a munkátervben? minthogy azt a szervezeti szabályzat értelmében az ET ele kell hozni. Ez valószinüleg érinteni fogja a Bölcsészkart is, mivel előreláthatólag közel 198o-hoz a Bölcsészkar jelenlegi' épületéből átvonul a Trefort-kertbe* Ez azonban most csak programként jelentkezik, ennek költségkihatásait sem számitják, mert a megadott keret csak az uj TTK-ra vonatkozik. Az Egyetem vissza fogja kapni a Nándorfehérvári úti kollégiumot épül egy uj az Osztyapenko-szobor környékén, s igy valószinüleg kollégiumok leadására fog sor'kerülni. Ebben a tekintetben tehát -nincs prpbléma. Ezért a szóbanlévő program elsősorban:TTK jellegű. 1969-ben már megindulna az uj TTK építkezése.