Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1966-1967 (HU-ELTEL 1.a.27-29.)
1967.04.14. - 2. Bejelentések (kitüntetések, díjak)
29608 st.sz Elősdóá. .javaslat. Az ELTE ókori Keleti Történeti Tanszékén meghirdetett docensi állásra egy pályázat érkezett be, dr.Kákosy László adjunktusé. Véle (lényea szerint a pályázat mindkét előzetesen kitűzött feltételnek megfelel, Klkosy László a dooensi állás betöltéséhez megfelelő oktatási gyakorlattal rendelkezik. Oktatói munkáját nrgas szinvonalon végei és az egyéb tanszéki feladatok teljesítéséből is mindenkor kiveszi részét. A pályázó tudományos fokozattal rendelkezik, 1961 óta a történelemtudomány kandidátusa, az egyiptológia és az ókori keleti történelem alapos ismerője, Marxista szellemű tudományos munkássága már eddig is az egyiptomi kultúra számos kérdését helyezte uj megvilágításba. Több előadást tartott külföldi kongresszusokon. Az Egyesült Arab Köztársaságban az egyiptológia, gyakorlati problémáival is megismerkedett, résztvett a nubiai magyar expedícióban is. Mindezek alapján javaslom Kakosy László docensi kinevezését, Budapest, 1967« március 22. dr.Dobrovits Aladár s»k. tv. egyetemi tanár a szakbizottság előadója Jegyzőkönyv az ELTE Bölcsészettudományi Karín 1967. március 23-án tartott szakbizottsági ülésről. Jelen vannak: Dr.Harmattá János tv.egyetemi tanár, a szkbiz. elnöke, dr.Hahn István tv.egyetemi tanár, a szakbiz. tagja és dr.Dobrovits Aladár tv.egyetemi tanár a szakbiz. előadója. Dobrovits Aladár professzor megteszi előadói jelentését* Az ELTE Ókori Keleti Történeti Tanszékén meghirdetett docensi állásra egy pályázat érkezett be, dr.Kákosy László adjunktusé«- Kákosy 1961 óta a történelemtudomány kandidátusa, az egyiptológia és az ókori keleti történelem alapos ismerője. Marxista szellemű tudományos munkássága;már eddig is az egyiptomi kultúra számos kérdését helyezte uj megvilágításba. Több előadást tartótkülföldi kongresszusokon. Az Egyesült Arab Köztársaságban az egyiptológia gyai korlati problémáival is mégismerkűdet^, résztvett a nubiai magyar expedícióba] is. ‘A docensi állás betöltéséhez megfelelő oktatási gyakorlattal is rendelkezik. Oktató munkáját magas szinvonalon Végzi ás az egyéb tanszéki feladatok teljesítéséből is mindig kiveszi részét. Eddigi egyetemi működése és tudományos munkássága alapján javasolom pályázatának kedvező elbírálását. A Bizottság az előadói javaslatot egyhangúlag elfogadta. ; H-mf, ; Dr.Harmatta János sk. dr.Hahn István s.k. dr.Dobrovits Aladár sk. 'tv.egyeteüi tanár tv.egyetemi tanár tv.egyetemi tanár a szakbiz, elnöke a szakbiz. tagja a szakbiz, előadója