Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1965-1966 (HU-ELTEL 1.a.25-26.)

1966.05.18 - 1. Egyetemi oktatói pályázatok

A/Földtani Tanszékre;kiirt adjunktusi állásra két pályázat érkezett- 1«, Dr. Báldi Tamás mob- egyetemi adjunktustól; 2» Dr- Katona Ferenc gimnáziumi tanártól. A Szakbizottság a pályázatok elbirálásávaj. kapcso­latban az alábbi javaslatot terjeszti elő: 1./ Dr» /BÁLDI TAMÁS núba adjunktus 1935-ben született Szombathelyen.; Apja,' Dr. Báldi Imre jelenleg könyvtárom, anyja nyu-p. gimnáziumi tanár, mindketten az Egyesült Államokban élnek, Nő$, felesége Dr. Bekp Mária . oki. geológus az Állami Földtani Intézetben, két gyermekük van« Egyete­mi tanulmányait karunkon végezte s már hallgató korában kitűnt a tudó-­­mányos kutató munka iránti szeretete amit igazol, hogy az Országos Diák­köri Konferencián bemutatotr pályamunkába első dijat nyert és "Kitűnők minősítésű szakdolgozata a Koch Antal pályázat első diját kapta! 1958- ban jeles eredménnyel geológus oklevelet szerzett. 1961-ben egyetemi doktori szigorlatot tett ’’summa cum laude" eredménnyel. 1958-ban egy éven át az Őslénytani Tanszéken dolgozott szerződéses gyakornokként, V majd 1959-től 1966 január 31-ig* mb. adjunktusi kinevezéséig, a Termé­szettudományi Muzeum Föld- és Oslénytáraban működött mint muzeológus.; 1965. szeptemberétől a Földtani Tanszék meghívott előadójáként, 1966, februártól pedig mint m.b» adjunktus a geofizika, biológia-földrajz és biológia-kémia szakos II. éyes hallgatók részére a Földtan, valamint a; Föld és az élet története c, tárgyakat adja elő* Vezeti a II, éves geo­fizikusok földtan gyakorlatát és ez év 'februárban átvette a;gyűjtemény és a térképtár kezelését!/ É feladatokat jelenleg is ellátja. Oktatói munkáját igen lelkiismeret. ■en és jó didaktikai érzékkel vígzi. A múzeumi kiáilitásrendezői és ismepetterjesztó munka mellett eredményes tudományos kutatóm.unkát végzett és véges ma is,- 22 tudományos publikáció ja jelent meg kb0 500 oldalon. Munkáinak kedvező bel-és külföldi vissz­hangja van. eredményeit a gyakorlat is felhasználja, nyelvtudása: beszél és ir angolul} németül, olyas ezeken kivül oroszul én franciául ami ölő­­segiti tudományos münkaját. Több Ízben járt külföldi tanulmányúton Csehszlovákia, Szovjetunióa Német Dem okr at ileus Köztársaság, Egyesült Államok és Lengyelországban, Társadalmi munkája: a muzoumi KISZ-szervezet egyik alapító tagja, a múzeumi szakszervezeti Bizottság tagja volt, 1963 óta és jelenleg is a MTESZ Őslénytani Szakcsoport titkára, az Őslénytani Viták c, kiadvány technikai szerkesztője társadalmi munkában. MTESZ-ben végzett társadal­mi munkájáért 1965-ben elismerő díszoklevelet kapót*". Dr, BÁLDI TAMÁS kutatós ismeretterjesztő és társadalmi munkáját nyolc; év óta, oktató-»nevelő munkáját több mint fél éve igen nagy buzgalommal, rátermettséggel és lelkiismeretességgel végzi, e területeken már eddig is fontos tapasztalatokra tett szert és jelentős eredményeket tud. fel--.; mutatni, ezért a Szákbizottság Dr-.- BÁLDI TAMÁS pályázatának elfogadá­sát az adjunktusi állásra melegen javasolja! 2./ Dr. KATONA FEHENC^ gimnáziumi tanár /Kál, Állami ümnázíni.i/ Egerben 1908-báui sznlo"téttá'Apja v; néhai Katona Demeter nyomdász volt* 1951-től 1963-ig Vcrpeléten tanítóa Az ötvenes évek elején elvégezte a Pedagógiai főiskolát majd 1963-ben. a Szegedi József Attila Tudományegyetemen biológ földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett jó eredménnyel.. 1965-ben a Szegedi Tudomány egyetemen földrajzból "rite1'5 fokozattal dok­tori cimot nyert. Jelenleg a káli gimnáziumban tanító

Next

/
Oldalképek
Tartalom