Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1963-1964 (HU-ELTEL 1.a.22-23.)

1964.04.10. rendes - Napirend után: Felvételi keretszámok

Előadói jele it és TÓTH EDE 1925“ben született, a budapesti B ö 1 c aécze ttudományi Karon^ szerzet't történelem szakos tanári oklevelet, 194-8-4-9-ben kollégiumi nevelő, 194-9-195o-ben a Bírói és Ügyészi Akadémián a marxizmus-le­­ninizmust oktatta, 195° szeptembere óta a Bölcsészettudományi Karon előbb tanára egedként majd adjunktusként működött az Uj- és Legujabb­­kori Magyar Történeti Tanszék keretében. Előadásokat tartott és ae­­mináriumokat vezetett az újkor?- magyar történelem tárgyköréből. Kan­didátusi disszertációját 1963-ban védte me^ ,fMocsácry Lajos útja a Függetlenségi Pártboz" cirnmel. Disszertációja a magyarországi nem­zetiségi történet egy lényeges kérdéskörét világítja meg. Kutató munkájában a dualizmus kori politikai történet eddig kevéssé is­mert oldalait tárta fel, különös tekintettel a nemzetiségi kérdés­re, Aktivan résztvesz a magyar történészek tudományos vitáiban, valamint a tanszék kollektiv munkálataiban. Immár tizenegyedik éve folytatott egyetemi oktató munkája során kollégiumokat, szemináriumokat tartott a következő támakörökből: a 19, és a 2o, századi magyarországi munkásmozgalom története, pabasztmozgalmak a 18, században, a nemzetiségi kérdés története az újkorban, a dualizmus korának ipari fejlődése, a dualizmus kori politikai pártok története stb. Pedagógiai munkáját az alapos fel­készülés és a kérdések elmélyült átgondolása jellemzi. Oktató te­vékenységében lényegileg évek óta docensi munkakört tölt be» Ered­­máyesen működött mind a nappali, mind az esti, illetőleg a leve­lező tagozaton. Jelenleg a bécsi történészkongresszus alkalmából kiadásra kerülő tanulmánygyűjteménybe "Az 187o-71* évi porosz-rrancia Háború és a magyarországi politikai pártok" cimen készit tanulmányt, \ 1948 óta az MSZMP tagja, az utóbbi években az MSZMP Központi Bizott­sága ^Tudományos és Kulturális Osztályának aktívájaként végez párt-r munkátc A TMB Történettudományi Szakbizottságának titkára. Komoly felkészültségű, szerény, segítőkész tagja a tanszéknek. Javasolom egyetemi docenssé való kinevezését, Budapest, 1964-, március 18, Andics Erzsébet sdc, tv.egyetemi tanár a szakbizotuság előadója

Next

/
Oldalképek
Tartalom