Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1963. február 22. - 3. Oktatói pályázatok

(zV) rendszeresen kivette a részét, két nyáron épito táborban is dol­gozott. A KISZ munkáját a szakon megjegyzéseivel és észrevétele­ivel, segitette. tulajdonságait egyesiti magában, alapos szakképzettség és a szo­cialista épité's munkájában öntudatos részvállalás jellemzi. Uj beosztásában a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen köteles­­ségtudóan, lelkesen, szinvonalasan teljesiti feladatait. Emellett tovább folytatja még az egyetemi évek alatt nagy lendülettel meg­kezdett tudományos kutatómunkáját, Atticusról szóló sok eredeti szempontot érvényesítő dolgozata már megjelent a MA MAntik tanul­mányok" c. folyóiratában. Egy megjelenésre váró kritikai dolgozata a Horatius fordításokról a MTA I.Osztálya Közleményeiben Vergilius Culex-éről irt díjnyertes egyetemi pályaműve egy dolgozata Corte­­siusról és több kisebb adaléka, arra vall, hogy Havas László válasz­tott szakmája tudományos utánpótlásának egyik nagy reménysége, á magas kitüntetést mind szakmai munkájával, mint derekas emberi tulajdonságaival, megérdemli. Havas László a fiatal szocialista értelmiségi típusának legjobb Budapest, 1963« február 11 / /Tálasi István/ * dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom