Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1963. február 22. - 3. Oktatói pályázatok

BERTÉNYI IVÁN végzett történelem-levéltár Szakos tanár. 1959» augusztus 16-án született Budapesten. Anyja: Geszteki Margit. Apja: Bertényi Iván, korábban magántisztviselő, a Révfülöpi Gazdaképző Iskolában tanított, 1956 óta nyugdijas. A hallgató 1957-ben nyert felvételt a Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakjára. 1956* januárjától harmadik szakként a lélektan-logika szakot is végezte, az/1961. tanév elejétől tör­ténelem-levéltár szakos hallgató volt. Évfolyamának egyik legki­emelkedőbb képességű hallgatója volt, aki nemcsak az ismeretanyag elsajátitásának fokában, hanem korán megnyilatkozó tudományos ér­deklődésével is magasan túlszárnyalta hallgatótársait. Egyetemi tanulmányainak kezdete óta különös érdeklődést tanusit a történeti segédtudományok, valamint a feudalizmuskori jogtörténet kérdései iránt. Ez a korán, meghatározott irányban jelentkezett tudományos érdeklődés és fejlett problémaérzék azonban nem vezetett nála egyoldalúságra, hanem emellett: a többi tárgyból is kimagasló eredményt mutatott fel. összes egyetemi vizsgáit és szigorlatait jeles eredménnyel tette le. 1961-ben a kari pályázaton heraldikai tárgyú. dolgozatával I. dijat nyert, Á történeti segédtudományok köréből választott szak­­dolgozatában, amelyet újabban doktori disszertációvá fejleszt, valamint pályadijat nyert oimerteni dolgozatában szakmai tekintet­ben fontos uj megállapításokra jutott és az elsők között-kezdte alkalmazni e tudományágakban a marxista kutatói módszert. °zakdolgozata marxista szemléletű, komoly kisérlet a feudalizmus­kor! magyarországi kormányzattörténet egy eddigi, kellően fel nem deritett szakaszának tisztázására. Fontos érdeme, hogy jelentős készében kiadatlan levéltári anyagot dolgozott fel.v Az átlagos szakdolgozatok színvonalát messze meghaladja, s bizonyos változ­tatásokkal bölcsészdoktori disszertáció alapjául is szolgál, fontos jellemvonása, hogy szivcsen vállalja és lelkiismeretesen el 18 végzi a tudományos és társadalmi tevékenységben egyaránt kevéssé Mutatós, de igen fontos, apró munkát. }957-ben KISZ-tagkóxvt érkezett az egyetemre. A KISZ szervezetben °s kollégiumban egyaránt végzett munkát, közönségszervező volt, gyáron a Hanságban dolgozott és ezeket, valamint az alkalmi megbí­zatásokat is mindig pontosan, lelkiismeretesen végezte. Magatartá­sira azonban bizonyos passzivitás volt jellemző, meggyőződése néni babosul vitakészséggel. ^ folyó tanévben a Történeti Segédtudományok Tanszéke gyakornokaként ■j-Sen sok segítséget nyújtott a Tanszék vezetőjének, társadalmi ^unkában az I. éves történész KISZ alapszervezetet patronálta. Kitüntetésre javasoljuk. Búd apest, 196J. február 13. ( /. 4jl \--Cr /Táláéi Is jván/ dékán \

Next

/
Oldalképek
Tartalom