Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 1.a.20-21.)

1962. november 9. - Bejelentések

Ortutay Gyula Lengyel Béla közelebbi tájékoztatást kérő szavaira elmondja, hogy a MM azt kérte, hogy az ET és a rektor vezetése legyen operatívabb, ismerje meg jobban az egyes tanszékeken lévő problémákat. Ennek egyik médja volt az elmúlt tanévben hat tan­szék problémáinak megvizsgálása az ET előtt, a másik módszer lenne most, hogy az ET tagjai vállalják a szaktárgyukhoz legkö­zelebb eső 2-3 tanszék problémáinak részletesebb megismerését, megnézve az ottani munka minden ágát, mindent megbeszélve a tan­székvezetővel. Az eredményről a rektor, illetve illetőség szerint valamelyik rektorhelyettes a szükséghez képest jelentést kapna, A terv szerint ez a munka £>lyamatosan folynék. A rektor a déká­noktól most már a konkrét vállalásokról vár jelentést, Kovács Kálmán javasolja, hogy Lengyel Béla professzor a Kolloid­­kémiai Tanszéket vállalja, v Antal Zoltán elmondja. hogy 3-4 héttel ezelőtt Libor Oszkár ad­­juhktussal járt Szekér Gyul^ nehézipari miniszterhelyettesnél, mint a vegyipar felügyelő miniszterhelyettesénél, azzal a kérés­sel, hogy az egyetemi kémiai oktatás korszerüsitését hogyan se­gíthetné elő a minisztérium. Ortutay Gyula kéri, hogy az ilyen kezdeményezések ne az egyetemi vezetés tudtán kivül történjenek, Antal Zoltán közli, hogy nem hivatalos, hanem magánbeszélgetésről volt szó, segitségkapás céljával. Egy szükebb témával mentek oda, de a beszélgetést Szekér miniszterhelyettes kibővítette és fel­ajánlotta, hogy Egyetemünk bármely vegyipari vonatkozású kérdésé­ioar81Í??rn ?Ig rámutatott, hogy 1965-67 között a magyar vegy­ipar jellege lényegesen megváltozik, előtérbe nyomul a pltrokémia, őket nagyon érdekelné, hogy az egyetemi vegyipari képzés min^ denben a kialakuló állapotnak megfelelő legyen. Ha a MM indokolt­nak látja, tálán hasznos lenne az ilyen segítség igénybevétele. Világhy Miklós kérdezi Antal Zoltántól, hogy van-e olyan elgon­dolás vagyutasitás, hogy a társminisztériumok közöljék a MM- mel és azután az egyetemekkel azokat a területeket és témákat, amelyeket kutatásra kívánnak bocsátani. Világhy Miklós úgy ér­tea ált, hogy a uuu hónapok óta hiába szorgalmazza ezt a különbö­ző tárcáknál, Kérdezi Antal Zoltánt, hogy az említett beszélge­tés során erről nem esett-e szóm v 4atal Zoltán elmondja, hogy egy szükebb témával mentek Szekér miniszterhelyetteshez, segítséget akartak kérni a szemléltető oktatási anyag készítéséhez, és a miniszterhelyettes tért rá azélesebb oktatási problémákra. ■Sgtutay Gyula javasolja, hogy Kovács Kálmán rektorhelyettes jartaa rajta szemét az Antal Zoltán által felvetett ügyben hi­­atalosan a kapcsolat felvételén, de a MM megkérdezésével, A faktor az Antal Zoltán által folytatott eszmecserét magánbe- 82élgetésnek tekinti. Károly elmondja, hogy megbeszélés során Simonovits egész­­j^SÜgyi miniszterhelyettesnek felvetette; mi történik, ha tetemünk a Jövő évtől - amennyiben egyáltalában nem lesz ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom