Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 1.a.16-17.)

1960. október 7. - 1. Oktatási rendszerünk továbbfejlesztése irányelveinek vitája

/László/-2ol/Elekes folyt*/

A végrehajtás prakticizmusa bizonyos fokig következik a körülményekből, de akármiből is következik, azt az óriási veszély^ jelenti, hogy éppen a lényegről terelődik el a figyelem. Ha az eddigiek során hibák történtek, azok nem végzetesek, azokat még könnyű kijavitani, de figyelni kell rájuk.

Az olyan kezdetekkel járd veszedelmekről, mint pl. a szaksovinizmus, nem beszélek, mert erről már többen beszéltek, ügy gondolom, hogy ha a különböző szakmák képviselői a reform szellemében valóban összehangolják a tennivalókat, akkor ezt a veszélyt gyakorlatilag ki lehet küszöbölni. Jelenleg azonban a szaksovinizmus nem is úgy jelentkezik, mint régebben, hogy t.i. mindenki védi a maga tárgyát és a többi rovására akar csökkenteni, hanem egy ennél veszélyesebb formában, miközben az emberek hajlandók tárgyalni arról, hogy az ő tárgyukat illetően is lehet szó csökkentésről, a korszerüsités vonaláréi közelitve az alapkövetelményekbe, be akarják vijjni azt, ami konkrét eredményekbe uj, vagy az irodalom bővülése következtében jelentkezik, vagy a már korábban feltárt problémák szakszerű elmélyültebb elemzéséből adódik. Ez jó, de jelenleg pluszként jelentkezik és nem összehangoltan. így burkoltan jelentkezik a szaksovinizmus és az anyag növelése.

Ezzel kapcsolatban bukkant fel záróakkordként az a kifejezés, amelyet Molnár elvtárs egészen futtában emlitett:,a reformszellem kialakítása. Ez ma valóban elsőrendű feladat*

Amiket érintettem, ennek részei. A reformszellem kialakítása azonban akkor lehetséges, ha tudatosan erre koncentráljuk valamennyien a különböző területeken elszigetelt resszort-erőfeszitéseinket. Pl. köztudomású, hogy az ideológiai képzés szakmai ágában számtalan lehetőség van arra, hogy előtérbe állítsuk a reform megoldásához nélkülözhetetlen kérdéseket. Nem tudom, hogy erre történtek-e megfelelő kisárletek, egyelőre erről még alig beszéltünk, pedig ez kitűnő lehetőség volna, egy a sok közül. Mert kétségtelen, hogy állami vonalon, pl. tantestületekben vitatni fogjuk a refqm^/ kérdését, de vitatni fogjuk másutt is, ilyen szervezett formákon kivül is, ugyanakkor vitatni fogunk egy sor másik kérdést, amelyek különböző helyekről érintkeznek vele, mind külön. Arról kellene gondoskodni, hogy ezek valahol összetorkoljanak és az emberek tisztában legyenek azzal, hogy mindezt azért csinálják, mert