Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1959-1960 (HU ELTEL 1.a.15.)
1960. július 11.
ELTE. Bölcsészettudományi Karának Dékáni Hivatala, Karakói Imre IV.ávf, magyar- francia szakos hallgató, 1938-ban született Egyeden. Apja; Karakói János, korábban 3 holdon gadálkodott, jelenleg TSz-tag. Anyja: 'Boldog Ibéria, TSz- tag. A pápai Türr István gimnáziumban érettségizett ki tun., eredménynyel 1956-ban, utána Karunk hallgatója lett. KISz- tag, Politikai és ideológiai tekintetben az utóbbi időben jelentős fejlődésen ment keresztül. Mindkét szaktárgyából kitűnő eredményt árt el. Egyike a franciául legjobban beszélő hallgatóknak, aki mint tolmács is állandó szolgálatokat tesz Becsületessége nemcsak feladatvállalásában, hanema munkák elvégzésében is megnyilvánul. Önállóan, megbízhatóan gondolkodik, koncepciói, feltárt összefüggései arra vallanak, hogy a marxizmus- leninizmus számára alkotást irányitó elmélet. Szerénysége, csendessége nem magába®zárkózottságot takar, hanem sokkal inkább a hivalkodó felületességtől való tudató tartózkodás te. Budapest, i960, julius 1.