Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1958-1959 (HU ELTEL 1.a.14.)

1959. július 15. - 3. Előterjesztés az arany- és gyémántdiplomák kiadása iránt beérkezett kérelmekről

zárták a tudományos társulatokból, megvonták tőle a tudo­mányos munka minden lehetőségét. 1921-ben kis kutató labo­ratóriumot ás kísérleti üzemet, az Is óla Müvek-et létesí­tette, melyben elért eredményeivel megvetette a magyar műanyagipar alapját, úgyszintén megalapozta Románia ás Jugoszlávia műanyagiparát is, A kisáriéti üzemből származó hasznot munkásjóléti célokra fordította# 1945 eszén Balló Rudolfot rehabilitálták, 1953-ban kinevez­ték a Műszaki Egyetem Műanyag- és Gumiipari Tanszékére tan­székvezető egyetemi tanárrá. Egyetemünkön mint meghívott előadó működik. Több tudományos egyesület elnöke, illetve tagja, a tudományok kandidátusa. Tudományos irodalmi műkö­dése eredményeként számos monográfiája, tanulmánya, sza­badalma, stb* jelent meg# \ Az Állam- ás Jogtudományi Karhoz benyújtott gyémánt- ás aranydiploma od; élése iránti kérelmekkel az 1959* julius 4-i kari tanácsülés foglalko­­itt# A Kari Tanács határozata alapján a dékán az alanti kérelmezőknek ivasolja gyémánt-, illetve aranydiploma kiadását# „ Dr,SUGÁR JENŐ 1899-ben kapta jogtudori oklevelét. Előbb Aradon műkö­dött, majd amikor haladó politikai jellegű védelmei miatt ott működése lehetetlenné vált, - 1942 óta-Budapesten fej­tett ki tevékenységet. 1946 óta tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának, előbb nem kérhette bejegyzését a jo^fosztó in­tézkedések miatt, 1951 óta ügyvédi munkaközösség tagja. Demokratikus érzelmei közismertek, A Kari Tanács gyémánt­­diplomával való kitüntetésre javasolja. _Dr.VERME3 BÉLA nyugalmazott ügyvéd, 1899-ben szerzett jogtudor! ok­"'^iSveXot. Ez idő óta ügyvédi, illetőleg jogtanácsosi tevékeny­ségűt fejt ki. 1925-tol 1950-ig a Phylaxia Állami^Oltóanyag­­intézetnek volt jogtanácsosa. A kerületi tanice véleménye szerint a lakosság körében közmegbecsülésnek örvend, minden­kor mint demokratikus embert ismerték. A Kari Tanács részé­­í re gyémint-diploma kiadását javasolja. ,, Dr.HAJDÚ GYULA egyetemi tanár államtudományi doktorátusát 1906, jogi doktorátusát 1907* évben szerezte Kolozsvárott. 1907 óta 3 munkáspárt ta^ja. Kiemelkedő szerepe volt az 1919-gs Tanácsköztársaságban, ezt követően emigrációban volt, a fel­­szabadulás óta különböző magas beosztásokban szolgálja a népi demokrácia ügyét. Számos kitüntetés tulajdonosa, az oktatásügy kiváló dolgozója, a tudományok doktora. A Mű­velődésügyi Minisztérium a kolozsvári egyetemen szerzett képesítés alapján Egyetemünket jelölte ki az aranydiploma kiadására. 4-. Dr.BEKKO GYULA ügyvéd 1907-ben szerzett jogtudor! oklevelet. 1911 őTTcT’müködik a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként, ellene 3cm politikai, sem erkölcsi szempontból kifogás soha nem merült fel. Ezidőszerint a 3*számu budapesti ügyvédi munka­­közösség tagja. A Kari Tanács aranydiploma kiadását java­solja. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom