Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)

1957. november 18. - 1. Müvelődésügyi Minisztérium által megküldött " Kulturális program " tervezetének tárgyalása

IV. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET

1. A művészet helyzete a felszabadulás után

1. A felszabadulás után - mint életünk minden területén - a művészetek előtt is nagy fejlődési lehetőségek nyiltak meg. Pártunk és népi államunk kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonított a kulturális, művészeti nevelőmunkának, mint a proletár állam egyik funkciójának s ezen belül a nép ügyét szolgáló művészet támogatásának.

A felszabadulás utáni első években a népi demokrácia megvalósításának politikai és gazdasági kérdései álltak előtérben s az egyesült munkáspárt csak 1948 után kezdte el a művészeti élet elvi és szervezeti kérdéseinek megoldását.

A párt 1948 után erélyesen felvette a harcot a különböző polgári nézetekkel szemben s az irók és művészek figyelmét a szocialista realizmusra irányította. Ugyanakkor olyan szervezeti kereteket és gazdasági lehetőségeket teremtett, amelyek megbecsült helyet biztosítottak a művészetnek és a művészeknek társadalmunkban s amelyek elképzelhetetlenek bármilyen kapitalista országban.

Mindezek az intézkedések hozzájárultak a kulturális forradalom kibontakozásához. Az irodalomban értékes uj müvek születtek, a magyar és külföldi klasszikusok eddig soha nem látott példányszámban jutottak el az olvasókhoz, kibontakozott az uj magyar film- és szinházmüvészet, a képzőművészetben monumentális alkotások jöttek létre államunk támogatásával. Mindezzel párhuzamosan egyre szélesebb dolgozó rétegek lettek az irodalmi, szinházi, zenei, képzőművészeti alkotások értői és élvezői.

2. Az 1948-tól 1953-ig terjedő időszak müvészetpolitikájában azonban súlyos hibák is előfordultak. Ezek közül a leglényegesebb, hogy különböző polgári, kispolgári nézetek ellen a harcot elsősorban nem ideológiai eszközökkel, hanem- sokszor helytelen - adminisztrativ intézkedésekkel vivtuk. Ennek következtében a polgári ideológia maradványai tovább éltek az alkotók egy részének tudatában és nem következett be az a világnézeti fejlődés, amely nélkül a szocialista realizmus nem bontakozhat ki, üres szó marad. A párt müvészetpolitikája ebben az időszakban megkívánta, hogy a müvek közvetlenül szolgálják a napi politikai feladatokat, az agitációs célkitűzéseket. Ilyen körülmények között értékes alkotások mellett számos gyenge, sematikus mü született, amelyeket a kritika és a hivatalos elismerés sokszor érdemükön felül felmagasztalt s ezzel egészségtelen értékrendet alakított ki a művészetben.

A művészeti élet szervezeti kérdéseinek megoldásánál helyesen a kulturális nemzeti egység gondolatából indultunk ki, s ennek alapján egységes művészeti szervezeteket hoztunk létre, A művészeti szövetségek azonban éppen azért, mert nem folyt bennük megfelelő elvi harc, elvtelen tömörülésekké, sőt egyesek a későbbiekben a pártellenes ellenzék központjaivá is váltak.

1953 után a pártvezetés a régi művészet-politika számos hibáját - ha nem is elég következetesen és határozottan - elkezdte kijavitani, közben azonban újabb hibákat követett el. A művészeti szervezetekben és általában a művészek között ebben az időben helytelen, revizionista, polgári nézetek terjedtek el.- 23 -