Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)

1958. április 18. - 1. A Művelődésügyi Minisztérium vizsgaszabályzat-tervezetével kapcsolatos észrevételek

- 3 -2,JL§,t Az Egyetemi xanács az 1. § /2/ bekezdéséhez elfogadja a Jogi £ar szövegét a következő formában: **A vizsga a hallgató fokozott munkára serkentésével, felelősségérzeté­nek emelésével és önálló gondolkodása fejlesztésével szolgálja a nevelés célját**. Az Egyetemi Tanács a 2. §-t változatlan szövegben fogadta el. Ortutay Gyula nagyon helyesnek tartja a Jogi Karnak az első mondat kiegészítésére tett javaslatát. Lengyel Sándor A. TTK. javaslatával kapcsolatban rámutat, hogy az index­aláírás gyakorlata nagyok eltérő volt. Az újabb gyakorlat az lett, hogy vagy az Írja alá, akinek a tárgy a nevén szerepel, vagy a tanszékvezető. Kádár Miklós rámutat, hogy az előadások látogatását csak a tárgy elő­­adója, illetőleg a gyakorlat vezetője igazolhatja. A TTK. javaslatát nem tartja precíznek. Ortutay Gyula szerint jobb a Jogi *-ar módosító szövege. Az Egyetemi Tanács a 3.§ /l/ bekezdéséhez elfogadja a Jogi Karnak azt a kiegészítését, hogy **A tantervben kötelezően előirt, a leckekönyvbe felvett előadások látogatását, a gyakorlatokon való részvételt a vizsga­­időszak kezdetéig a tárgy előadója / a gyakorlat vezetője, a leckekönyvben aláírásával igazolja.** - Az Egyetemi Ta­nács a TTK. kiegészítését nem fogadta el. 3* § /2/ A TTK- ennek a bekezdésnek elhagyását javasolta, mert **nem érthető, hogy milyen feltételekről szól és nem is kívánatos, hogy további fel­tételek szerepeljenek”. Kádár Miklós szerint a következő bekezdésből kiderül, hogy szükség van erre a bekezdésre, s az elhagyásra irányuló javaslat félreértésből szár mazik. Szamuely Tibor: szerint szükség van erre a bekezdésre egyrészt azért, bogy a hallgatók tájékozva legyenek, másrészt azért, hogy az oktatók egységesen járjanak el az index aláírásánál. Gsukás István utal arra, hogy a feltételek közé tartozik az óralátoga­tás, a rajzok beadása, a gyakorlatokon való részvétel stb, tehát egy csomó egyéb feltétel van, ami nélkül nem lehet az indexet aláírni, és nem lehet érvényesnek minősíteni a félévet. furán Pál szerint '* a félének elején nyilvánosságra hozza** szavak úgy latnak, mintha ez csak arra iélévre vonatkoznék. Kádár Miklós elmondja, hogy ha valaki nem járt négy hétig gyakorlatra, nert beteg volt, az illetőt betegség sem exjaulfcálhatja. Erre az esetre ti kell találni minden karon valamilyen megoldást a feltétel pótlására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom