Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1957-1958 (HU ELTEL 1.a.13.)
1957. november 18. - 1. Müvelődésügyi Minisztérium által megküldött " Kulturális program " tervezetének tárgyalása
13 -<® láskoru fiatalságod /közép- és általános iskc Iákban is/ szakmailag magasan képzett, a neve lés kérdéseiben jártas gya orlati szakemberek \ neveljék. A mait tapasztalatainak és a jelenlegi igényeknek a figyelembevétele alapján meg kell szervezni a közgazdasági és a műszak tanárképzést is. 5. A szocialista épités igényei alapján kidolgozott felsőoktatási reform és az azóta végrehajtott szervezeti módosítások követkéz' tében kialakult' a szocialista egyetem belső szervezete és az egyetem igazgatásának mecnanizmusa. Ezzel létrejöttek a feltételei az . v egyetemi t.rvény megalkotásának, amely rögzíti, ahol szükséges, továbbfejleszti a jelenlegi helyzetet. A törvény_az---árerle-tékes minisz ! tériamok, az egyetemeket ir nyitó és eilenőrs gőhatóságoir feladatkörének pontos megnatározá ' rsa mellett, az egyetemi élet sapá.os jellegének megfelelően növelni fogja az egyetemi sze vek önállóságát egyes területeken, /Oktatási folyamat megszervezése, tantervi javaslatok, a tudományos munka.megszervezése, oktatók kiválasztása stb./ anélkül, hogy az egyetem szc^ cialista jellegének követelményeiből engedne sőt annak biztosítását kell a törvény legfőbb feladatának tekinteni.