Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)

1956. július 27. - 4. Aranydiplomák odaítélésére vonatkozó javaslatok

—,----------. ♦ HUNDZSA GYULA II, évfolyama joghallgató. 1933. julius 16-án született Bián. Munkás származású, szakérettségis. ídesapja asztalossegéd volt, 1940-ben meghalt, Édesanyja gyári munkás volt, 1942-ben ismét férjhez ment. Nevelőapja cipészsegéd, hadirokkant. Egy öccse van, tanuló. Hundzsa Oyula 5 elemi elvégzése után mezőgazdasági munkás lett, magánúton végezte el polgári iskolai tanulmányait. 1948-ban tagja lett az EPOSZ-nak. 1949-ben müszerésztanuló lett* majd finommechanikai műszerészként felszabadult, 1953-ban 2 éves szakérettségis tanfolyamra ment, ahol jeles eredménnyel érettségizett. Tanulmányi eredményei: Római jog Magyar jogtörténet Egyetemes, jogtörténet Állam- és.jogelmélet Orosz nyelv Latin nyelv Honvédelem Marxizmus-leninizmus Marxizmus gyakorlat I. félév: II. félév: jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles 3 <5 jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles jeles Fegyelmezettség terén kimagasló magatartást tanusitott az egész év során. Politikai állásfoglalásai szilárdak, jók. Társainak mindenben segítségére volt, fegyelemre nevelte őket. Nagymértékben köszönhető odaadó munkájának, hogy a 4-űs csoport I. félév kezdetén tanusitott laza fegyelme megszilárdult. Hanyag társait birálta és bátran kiállt igaza mellett. Tagja az Államjogi Tudományos Diákkörnek, Évfolyamdolgo— zatát e tárgykörből irta. Részt vett az államjogi tanszék által szervezett lakóbizottsági ülések látogatásán. Tanulmányi téren komoly, kitartó, szívós munkát végzett. Öráról-órára rendszeresen készült és társait is erre buz­dította. A társadalmi megmozdulásokon mindig részt vett. Társadalmi munkát, mint az I. évfolyam pártésöpörtjának vezetője végzett. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom