Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1955-1956 (HU ELTEL 1.a.11.)

1956. július 27. - 4. Aranydiplomák odaítélésére vonatkozó javaslatok

!• ' Az Uj- é3 Legujabbkori Magyar Történeti Tanszék által- meghirde­tett docensi állásra /A XIX, század első felének magyar története/ egy pályázat érkezett, A kiküldött szakbizottság megvizsgálta a pá­lyázó anyagát és javasolja a pályázó kinevezését az alábbi indokolás­sal, á Varga János 1927-ben született, szegányparaszti származású, 194-7-ben érettségizett, Egyetemi tanulmányait 1947-51 között egyete-* műnk Bölcsészettudományi Karán történelem-magyar szakosként, illetve 1949-től levéltár szakosként végezte, Az egyetem elvégzése után a Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetéhez nevezték ki gyakornok­nak. 1951 nyarán, s ugyanezen év őszén történész-aspiráns lett. 1954 őszén a Történettudományi Kar Uj- é3 Legujabbkori Magyar Történeti Tanszékére adjunktusnak nevezték ki, 1955 júniusában védte meg kandi­dátusi disszertációját, 1955 szeptemberétől karunk dékánhelyettese. 1952-ben belépett az MDP-be. 1955 nyarától a Történettudományi Kar alapszervi pártvezetőségének tagja, 1954 nyarától 1955 szeptem­berig alapszervi párttitkár volt, V»rga János oktató-nevelő munkáját *1951 őszén kezdte, szemináriu­mok vezetésével. 1952-55-tól kezdve több alkalommal főkollégiumot és speciálkollégiumot tartott a XVIII, század, illetve a reformkor 3 a forradalom ás szabadságharc tárgyköréből. Előadásait a magas tudomá­nyos színvonal mellett megnyerő, lelkesítő előadásmód jellemzi. Sze­mináriumain eredményesen tudja bevezetni hallgatóit a fő problémák megismerésébe. Hallgatóival rendkívül lelkiismeretesen foglalkozik, kiválóan ismeri őket. A hallgatók igen becsülik és szeretik, A hall­gatókkal szemben igényes, komoly követelményekkel lép fel mind a szemináriumokon, mind pedig .a vizsgákon. Első két tanulmánya az 1955-ban "Tanulmányok a parasztság tör­ténetéhez 1711-1790" címmel megjelent tanulmánykötetben láttak nap­világot /A földlcözösság megerősödése és felbomlása a XVIII.században; a parasztság állami kizsákmányolása/. Már ezek az első, a marxizmus­­leninizmust következetesen alkalmazó tanulmányai feltűnést keltettek anyaggazdagságukkal és forráskritíkájuk kiforrottságával, ’"Népfelke­lő és gerillaharcok Jellasics alatt 1848 őszén" cimü monográfiája, mely rendkívül alaposan és mélyen ágyazza be problematikáját a kor - társadalmi viszonyaiba, komoly nyeresége marxista történeti irodal­munknak és uj nézőpontokból segít a szeptemberi fordulat megértéséhez. Több kisebb tanulmánya és recenziója is jelent meg a Századokban és a Hadtörténeti Közleményekben. Kéziratban elkészült "A VédegylVfc Duna­­földvárott" cimü tanulmánya. Jelenleg elsősorban Szacsvay Imre tudo­mányos életrajzán dolgozika az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Töi^énettudományi Kara által az Oktatásügyi közlöny 1956 juíius l$~i számában közzétett pályázatnak •az elbírálásáról és az erre vonatkozó javaslatról. Mint karunk dékánhelyettese e tevékenységének kezdetétől nagy odaadással ás rátermettséggel végzi munkáját. Jelentés (3^5- 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom