Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1954-1955 (HU ELTEL 1.a.10.)
1954. szeptember 24. - 5. Pályázatok megvitatása
FELJEGYZÉS A TÜZÉR TANSZÉK HONVÉDELMI OKTATÁSÁRÓL a,z 1953-54. tanúvben Mint minden évben, úgy ez elmúlt év kezdetén is a tanév bein sánál voltak nehézségek és tanterem-szakasz beosztásnál zavarok' a aásodikjaarmadik héten is voltak r endezetlen csoportok, ami 32 ányzók ellenőrzését megnehezítette - illetve ürügy'volt sok hel távolmaradásra. A fegyelem lazítását még az is nagyban előidézte a katonai érák hiányzásaiért e tanulmányi osztály nem vonta feli ségre a hallgatókat. Nem volt tudatosítva a hallgatók előtt, hoo bizonyos óraszámú hiányzás esetén az igazolatlan távolmaradásnak lyen hátrányai lesznek. Ezt a jövőben meg kell akadályozni és eo járni a rendszeres hiányzókkal szemben. Nem kezelik a szakoz ügyét igen sok esetben lelkiismeretesen' jelölt fel$l&a8k. Ez szintén nagyban lazitja a fegyelmet. A hon mi ismeret tantárgyát talán mint mellékes tárgyat kezelték ae gatók. Ezt a téves felfogást most kezdik már látni, akkor, amik ják azokat a hátrányokat, amelyek annak jutnak ki, akik nem jár honvédelmi órákra és most tényleges katonai szolgálatra vonulna:. Eredmények a fegyelem terén: A fenti hiányosságok nem általa jelenségként mutotkozriakÉ Nagy változáson mentek keresztül az á mok* Igazolta ezt 0 nyári táborozás. A Term széttudományi Karok gatósága egyike volt a legjobbaknak, az összes táborok állomány zttl« A tanszék tisztjei - akik velük voltak a táborban - igen jr, nyomással tértek vissza. A kezdeti gyengélkedés nagyobb száma m második hetekben egész minimálisra csökkent. Rendkívüli esemény fordult elő. Taniilmáuyi eredmény: Évközben rendszeres számonkérés volt rá f e 1 o 11 e t e s, re s zb on zárt hely i alkalmazásával* Az első félévi Ingről évvégére 3.8-as átlagot ártunk el. A vizsgákat ebben az ben nagyobb követelmény-támasztás mellett folytattuk le, ami eg részéről visszatetszést keltett. Az eredmények azonban teljesei: lisak voltak. A Párt- és DlSz-aselvalo kapcsolat: Az elmúlt kiképzési évben kapcsolat jobb volt, mint azelőtt. A Párt- és PlSz-gyüléseken c szék tisztjei rendszeresen résztvettek, ahol a honvédelemmel ka latos problémákkal foglalkoztak. Egyrészt ennek is tudható be,_ a fegyelem és a tanulmányi eredmény jobb volt és nénikép megszi dúlt. Ebben az évben a kapcsolatokat még jobban elmélyítjük es meg szeresebben járunk a gyűlésekre. Ezt főleg azzal tudjuk jobban sitani, hogy párttagjaink az egyetemi szervezetekbe fognak tart ami a rendszeres megbeszélés lehetőseget biztosítja. Budapest, 1954. szeptember hé 2o Tamás Lajos s.k. rektor Morvái László s.k. százados a Tüzér Tanszék vezetője